CSILLAGJÖVŐ ASZTROLÓGIA PORTÁL
CSILLAGJÖVŐ ASZTROLÓGIA PORTÁL
Itt regisztrálj
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Látogatóim
Indulás: 2008-10-18
     
Gportal, levelező regisztráció!
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
     
Sok feltöltött anyag!
     
Főoldal
     
Horoszkóp és biotérkép rendelés!
     
Fogamzási horoszkóp
     
Programok
     
Számítógépes oktatás
     
Asztrológiai olvasmányok
     
Öröknaptár
     
A világ más szemmel
     
Hirdess az oldalamon
     
Jelenlegi bolygók pozíciója és Holdfázis
     
A halál után és a két élet között
A halál után és a két élet között
Jon épp a múlt héten telefonált. Sally a kórházban van, egy súlyos rohamon esett át, amelynek során egy rövid időre megállt a szíve. Jon tépelődött, hogy miért imádkozzék: a gyógyulásért-e vagy azért, hogy a halál megszabadítsa az asszonyt; megkért, hogy tartsunk egy ülést az érdekükben. Seth gyakran mondta nekünk, hogy ha végeztünk itteni feladatunkkal, alig várjuk már, hogy elhagyjuk ezt az életet. Amikor a test elhasználódik, valóban meg akarunk szabadulni tőle. A túlélési ösztönnek ez nem mond ellent, hiszen a belső Én jól tudja, hogy a halál után tovább él. Mégis rosszul esett ezt Jonnak a telefonban elmondanom. Elméletben elfogadhatóan hangzott, de tudtam: Jon azt akarja, hogy Sally éljen. Tudtam, hogy valami csodában reménykedik, legalább részleges gyógyulásban, csekélyke haladékban. Megígértem, hogy a következő Seth-ülést nekik szenteljük, és utána nagyon örültem ennek. Az ülés nemcsak Jonnak segített, hanem kitűnő választ adott arra a kérdésre, hogy mi történik azzal, akiről azt mondjuk: nincs eszméleténél, kómában van, valamint hogy mit tapasztalunk közvetlenül a halálunk előtt és után. Mikor az ülést tartottuk, Sally mély kómában volt. Már több, mint egy éve nem tudott beszélni. Seth először egy jegyzetlapnyi benyomást, észleletet közölt; nevekkel, kezdőbetűkkel, eseményekkel, ilyesmivel, amelyek, mint mondta, "az asszony tudatának egy bizonyos részéből" merített, összefüggéstelen emlékek, gondolatok, ideák voltak. - Sally teljes valósága sokkal nagyobb, és ő most ezeket az emlékeket rakja helyükre, mintha egy új ház bebútorozásával foglalkozna. Az idő már keveset jelent neki. A két különböző típusú időélményt a következőképpen lehet érzékeltetni. - A ti dimenziótokban az emlékezetben őrzött események olyanok, mint egyetlen szobában, meghatározott rendben elhelyezett bútordarabok. Aki abban a szobában lakik, könnyűszerrel eltájékozódik a bútorok között. - Később aztán átköltözöl egy nagyobb, másféle szobába, ahol a bútorokat tetszésed szerint bárhogyan, akármilyen rendben elhelyezheted. Különféle kombinációkat hozhatsz létre, és különböző célokra használhatod őket. Sally most éppen a bútorokat rakosgatja gondolatban. Megesik, hogy miután kinéztél magadnak egy új lakóhelyet, időnként odalátogatsz, és átszállítasz a holmidból is egyet-mást, még mielőtt ténylegesen beköltöznél. Ő most így ismerkedik új környezetével. Most költözik át éppen az új helyre. - Vannak körülötte olyanok, akik segítenek neki. Alig fogja észrevenni, amikor majd teljesen átköltözik, annyira otthon érzi magát. A gyermekkora emlékképeit alkotta meg, azokból az időkből, amikor még nem volt beteg, és most ezek közé lépett be. Megtanulja, hogy az események, amelyek látszólag a múltban játszódtak le, újraélhetők. - Ez nem azt jelenti, hogy Sally gyermeknek hiszi magát. Most éppen a szabadságot élvezi, amely az események újrateremtésével jár együtt. Az ő esetében ez afféle spirituális terápia; így tudja leválasztani magáról a betegséget, nehogy magával vigye. - Nemsokára elkezdődik a gyakorlás időszaka. Rajta lesz a sor, hogy másokon segítsen, hogy erőforrás legyen számukra. Tehát már el is kezdte új életét [Seth természetesen nem a következő fizikai életre utal ezzel], bár a jelenlegi élményeit bizonyos mértékig ellenőrzik a segítők. - A segítőket a Bibliából ismert, ősi alakokként látja. Ezek a személyiségek elmagyarázzák neki a valóságot, olyan szavakkal, amelyeket megért. Ebben is megoldotta már az önmaga elé állított feladatot, férjében megértést és együttérzést keltett: olyan érzelmeket, amelyek sokat segítenek a férj fejlődésében. - János apostol szelíd alakjában jelentem meg előtte, és beszéltem vele. Nem csaptam be ezzel - egyszerűen olyan eszközt választottam, amelyet elfogad, és amellyel segíthettem neki. Nem ritka dolog, hogy a segítők ilyen megnyugtató alakot öltenek. (Később jutott eszünkbe, hogy ez a kijelentés milyen messzire vezető gondolatokat ébreszt olyan esetekkel kapcsolatban, amikor bibliai alakok jelentek meg látomás formájában az emberek előtt. Reméljük, hogy Seth a jövőben alaposabban is foglalkozik majd ezzel a kérdéssel.) Az egyik szünetben Rob összeírt néhány kérdést, amelyekre érzése szerint Jon szívesen megismerné a választ, vagy amelyek az ülés jegyzőkönyvét olvasva felmerülnének benne. Az egyik körülbelül úgy szólt, hogy Sally vajon milyen testben van most. Seth válasza: - Új teste természetesen nem új - olyan test, amely a ti fogalmaitok szerint nem fizikai; az a fajta test, amely az asztrálprojekciókban használatos; ettől kapja az általatok is ismert fizikai test a vitalitást és az erőt. - A ti testetek most ebben helyezkedik el. Ha elhagyjátok az anyagi testet, a másikat ugyanolyan valóságosnak érzitek majd, bár az jóval nagyobb szabadságot élvez. Sally nagyon boldog az új testével, különösen a másik, beteg testhez képest. Arra törekszik, hogy felszámoljon minden kapcsolatot az anyagi testtel, tekintet nélkül arra, hogy az a ti fogalmaitok szerint eleven vagy halott. - Jon most mondja meg neki, hogy szabadon eltávozhat; hogy örömmel visszaadja a szabadságát. Így Sally nem fogja azt érezni, hogy a halála után is Jon közelében kell maradnia. Sally tudja, hogy találkozni fognak még, és felismerte azt is, hogy Jon még nincs ezzel annyira tisztában, mint ő. Néhány nappal ezután meglátogatott bennünket egy nyugalmazott pap és a felesége. Lowe tiszteletes (így fogom nevezni) egy országos terjesztésű kis lapot szerkeszt, amely a kereszténység és a lelki jelenségek összefüggéseivel foglalkozik. Néhány év óta levelezésben álltunk egymással, de találkozni még nem találkoztunk. Elmeséltem a legutóbbi Jon-ülést, és a tiszteletest nagyon érdekelte, amit Seth Sally kómában átélt élményeiről mondott. Lowe tiszteletes és felesége éppen egy csoportfoglalkozás estéjén érkezett; természetesen meghívtam őket, hogy vegyenek részt ők is. Csoportjaimban igyekszem a lehető legkötetlenebb légkört megteremteni. Mindenki tegeződik mindenkivel, és mindenki a számára legtermészetesebb, legkényelmesebb öltözéket viseli. Öltönyös-nyakkendős férfiak vegyülnek el hippiruhásokkal, és mindig kerül egy kis bor annak, aki szereti. Meg kell valljam, okozott némi fejtörést, hogy Lowe tiszteletes mit szól vajon ehhez; reméltem, hogy nem valami imádságos gyülekezetre számít. A magunk módján mi is imádkozunk - de nagyon kötetlen, kreatív, a hagyományostól eltérő módon. Néha például rock and roll zenét játszunk, miközben én felolvasok egy verset - és ezt imádkozásnak tekintem. Nem tudtam, vajon Seth átjön-e aznap este. Az elején tréfásan egy rockzenekar dobosaként mutattam be a nyugdíjas papot, hogy oldjam kissé a csoport és az ő hangulatát is. Szórványos megszólalások után valaki megjegyezte: lehet, hogy a pap jelenléte csöndesíthetett le mindenkit. Hirtelen megjelent Seth, és azt mondta: - Én meg azt hittem, hogy miattam viselkedtek ilyen jól nevelten! Át kell képeznem magam tisztelendő rockdobossá, hogy tartani tudjam a lépést. - Ezután a csoport egyes tagjaihoz szólt, majd felkérte Lowe tiszteletest, hogy ha van kérdése, tegye fel. - Ha elhagyjuk fizikai testünket, hová megyünk? - kérdezte a pap. Mindenki hátradőlt, szopogatta a borát, és figyelt. - Oda mégy, ahová csak akarsz - mondta Seth. - Hiszen már ma is, amikor hétköznapi, éber tudatod álomba merül, ellátogatsz más dimenziókba. Tehát máris van tapasztalatod ezekről a dimenziókról. A magad módján máris készülődsz. Ha meghalsz, azokon az utakon indulsz el, amelyeket előkészítettél. A felkészülésnek különböző időszakai vannak, amelyek az egyénektől függően változnak. - Ahhoz, hogy jól tudd kezelni a valóságot, előbb meg kell értened a tulajdonságait. A tárgyi valóságban megtanulod, hogy a gondolataid valóságosak, és a valóságot te teremted olyannak, amilyennek ismered. Amikor elhagyod ezt a dimenziót, a megszerzett tudásra összpontosítasz. Ha még ekkor sem ismered fel, hogy saját valóságodat magad teremted, akkor visszatérsz, újra tanulod a valóság kezelését, és újra meg újra találkozol belső valóságod materializálódott eredményeivel. Addig gyakorolod ezt a leckét, amíg meg nem tanulod; utána azt kezded tanulni, miként használd intelligensen a tudatodat. Ekkor képmásokat formálsz mások érdekében, és ezeket vezeted, irányítod. Ezzel folyamatosan tágítod megértésed határait. - Mi határozza meg, mennyi idő telik el két reinkarnáció között? - kérdezte a pap. - Te határozod meg. Ha nagyon elfáradtál, pihensz. Ha elég bölcs vagy, engedsz időt magadnak ahhoz, hogy megemészd a tanultakat, és megtervezd következő életedet, ahogyan az író megtervezi következő regényét. Ha túlságosan sok szállal kötődsz ehhez a valósághoz, vagy türelmetlen vagy, vagy nem tanultál eleget, esetleg túl hamar térsz vissza. Ez mindig az egyéntől függ. Nincs predesztináció. A válaszok tehát akkor is tebenned rejlenek, csakúgy, mint most. Lowe tiszteletes további kérdéseket is feltett, de azok nem kapcsolódtak jelenlegi témánkhoz. Láthatólag jól megértették egymást Sethtel. Később, az egyik szünetben benyomásokat kaptam Mrs. Lowe egyik előző életéről. "Láttam" őt a tizennegyedik századi Franciaországban, egy lovaglóiskola előtt; utána őt és Mr. Lowe-t ikrekként Görögországban, ahol mindketten férfiak voltak, a férj szónok, a feleség katona. Voltak más részletek is, de az volt a legérdekesebb, hogy Mrs. Lowe utána elmondta, hogy bolondul a lovakért, és igazából két ország érdekli: Görögország és Franciaország. Seth ritkán ad reinkarnációs adatokat, ha azok nem kapcsolódnak közvetlenül az egyén jelenlegi életéhez, és egyáltalán nem ad előző életekre vonatkozó információt olyanoknak, akikről azt gondolja, hogy nem fogják hasznosítani a levonható tanulságokat. Egyszer mégis előfordult, hogy egy csoportban reinkarnációs információt adott három diáklánynak, akik nyilvánvalóan nem hittek a reinkarnációban. Akkoriban kezdtek járni a csoportba, és bár az ESP érdekelte őket, a reinkarnáció elméletéhez nem volt türelmük - mármint az ülés előtt. A lányok mindhárman értelmesek, intelligensek voltak - és éber figyelműek. Mindenféle halandzsával nem lehetett őket palira venni. Ugyanakkor fölöttébb érdekelte őket Seth módszere, mellyel a tudat kábítószerek nélkül, biztonságosan kitágítható. Egyikük, Lydia különösen hevesen kelt ki a reinkarnáció ellen. - Reinkarnálódni fogsz, akár hiszel benne, akár nem - kezdte Seth mosolyogva. - Sokkal könnyebb, ha elméleteid találkoznak a valósággal, de ha nem, az sem változtat semmit a reinkarnáció menetén. - Ezután aránylag részletes beszámolót adott Lydia egyik előző életéről, 1832-ből, amikor férfi volt, és a Maine állambeli Bangor környékén élt. Ez volt az első Seth-ülés, amelyen Lydia részt vett; csak ült a széken, és kuncogott-vihogott, miközben Seth sorolta az előző életéből való neveket, dátumokat, konkrét eseményeket. Amikor Seth a végére ért, Lydia így szólt: - Hát, nem is tudom, mit mondjak. Az az őrület az egészben, hogy gyerekkoromat tényleg Maine-ben, Bangorban töltöttem, és amikor átköltöztünk New Yorkba, képtelen voltam otthon érezni magam. Mindig úgy éreztem, hogy Maine-be tartozom. És Seth azt is mondta - elhallgatott, és beleolvasott a jegyzeteibe, majd izgatottan folytatta ?: Seth azt mondta, hogy abban az előző életemben a családom francia ágából egy bizonyos Miranda Charbeau beházasodott a bostoni Franklin Bacon családba. Na most, a dologban az az őrület, hogy a családom tényleg rokoni kapcsolatban áll a bostoni Roger Bacon családdal. De további beszélgetésre nem volt idő, mert Seth most Jeanhez kezdett beszélni, aki a három lány közül a legfejlettebb fizikummal rendelkezett. - Ő Mezopotámiában élt, még mielőtt a területet így nevezték volna. Itt életek során át azt látjuk, hogy a képességei megnyilvánultak, de elsikkadtak vagy nem megfelelő célra használta őket; klasszikus példa ez sokak "fejlődésére", akiknek fizikai tulajdonságai kedvezőek, de személyiségüket és képességeiket rosszul irányítják. - Kína és Egyiptom. Különféle vallási környezetben leélt életek, de a szükséges felelősségérzet nélkül; szerencsétlen módon előnyt kovácsolva abból, hogy az uralkodó osztályok számára minden korban könnyen hozzáférhetőek voltak az anyagi javak. Emiatt a képességek nem hoztak gyümölcsöt. Csak ebben a jelenlegi életben tapasztalható némi megértés és felelősségtudat. A múltban a lelki képességeket rossz célokra használta, következésképpen nem bontakoztak ki eléggé, és az egyén fejlődése megrekedt. - Két ízben is tűz által halt meg. - E kijelentés után Seth részleteket mondott Jean 1524-beli, írországi életéről. Ezután pedig rátért az alább következő részletekre, melyeket fölöttébb érdekesnek találtunk. Pontosan úgy írom ide, ahogy kaptuk, bár kezdetben eléggé zavaros volt, mert Seth minden átmenet nélkül csapott bele. - Egy kisváros huszonöt kilométerre Charteroustól - ez a legvalószínűbb írásmód; esetleg Charterus vagy Charteris; talán Chartres? A családnév ebben az életében Manupelt. Vagy Man Aupault. A. Curia. Valami összefüggés az első történelmi személyiséggel, aki az utunkba akadt: egy nagyon távoli rokoni kapcsolat Jeanne d'Arckal a misztikus apai ágán, harmadlagos. És az a név, körülbelül úgy, ahogy megadtam, egy levéltárban... egy régi székesegyházban. A család neve, a városé és a székesegyházé ugyanaz. Amikor Seth befejezte, Jean vagy egy percig némán ült a helyén. Aztán fülig vörösödött, és elmondta, hogy egész életében rettegett a tűztől, és a középiskolában két beceneve volt: Szent Johanna és Boszorkány. De Seth még nem fejezte be. A harmadik lányról, Connie-ról is mondott reinkarnációs adatokat, és külön kiemelt egy életet Dániában, amikor kisfiúként diftériában halt meg. És ez telibe talált! Connie mindenkit meglepett, különösen a barátnőit, amikor kijelentette: kisgyerekkora óta attól fél, hogy diftériát kap, de mindeddig nem értette, hogy miért. - Mégis, ki szorong manapság pont a diftéria miatt? - kérdezte. - Ha, mondjuk, a rák miatt aggódnál, azt érteném - mondta Lydia. - Hát épp erről van szó - felelte Connie. - Egész mostanáig semmi értelmét sem láttam. A családomban soha senki nem halt meg diftériában. Tehát Seth a reinkarnációs történetekkel együtt minden lánynak adott egy olyan jelentőségteljes információt is, amely a szobában mindenki más előtt ismeretlen volt, csak az érdekelt tudott róla. És ez az információs adat pontosan összevágott valami aprósággal, amit mostanáig megmagyarázhatatlannak tartottak. Hirtelen erősen érdeklődni kezdtek a reinkarnáció iránt, és mint általában, most is vágott az eszük. Mindent tudni akartak, mégpedig azonnal. - Seth korábban azt mondta, hogy minden idő egyszerre létezik - mondta Jean. - Akkor hogyan beszélhet reinkarnációs életekről, vagy egymást követő életek sorozatáról? A kettő nemigen vág egybe. Seth szinte azonnal átjött, és megfelelt a kérdésre. - A te időfogalmad téves. Az idő, ahogy ti érzékelitek, puszta illúzió, amelyet érzékeitek hoznak létre. Arra kényszerítenek, hogy az eseményeket egy bizonyos módon érzékeljétek, de az események a valóságban nem ilyenek. Érzékeitek a valóságnak egyszerre csak kis darabját képesek felfogni, ezért számotokra úgy tűnik, hogy egyszerre csak egy pillanat létezik, aztán eltűnik mindörökre, majd jön a következő pillanat, és az is eltűnik, mint az elődje. - Csakhogy a világon minden egy időben, egyszerre létezik. A legelőször kimondott, legelső szavak még ott visszhangzanak a mindenségben, és a ti fogalmaitok szerint szólva a legutoljára kimondott szavak is elhangzottak már, mert kezdet nem létezik. Csupán a ti érzékeitek korlátozottak. - Nincs múlt, jelen és jövő. Ezek csak a háromdimenziós valóság lakói számára léteznek. Mivel én már nem ott élek, képes vagyok felfogni azt is, amit ti nem. Van egy részetek, amely nincs bezárva az anyagi valóság börtönébe, és ez a részetek tudja, hogy csak az Örök Most létezik. Az a részetek, amely tudja ezt, az a teljes Én. - Amikor például azt mondom, hogy előző életedben 1836-ban éltél, ezt azért teszem, mert számodra most ez jelent valamit. Minden reinkarnációdat egyszerre éled, de ezt a háromdimenziós valóság keretei között nehéz megértened. - Vegyük úgy, hogy álmokat látsz egymás után, és közben tudod, hogy álmodsz. Minden álomban eltelhet száz földi év, de számodra, az álmodó számára nem múlt az idő, mert te független vagy attól a dimenziótól, amelyben az idő létezik. Az idő, amelyet látszólag az álomban - vagy egyes életeidben - leéltél, csupán illúzió; a belső Én számára nem múlik az idő, hiszen idő nem is létezik. Seth sok hasonlatot használt a reinkarnációs élmények magyarázatára. Üléseink jegyzőkönyvének 3600. oldalán ezt olvasom: "A több különböző reinkarnációs Ént felszínes hasonlattal a keresztrejtvény soraihoz lehet hasonlítani: mindegyik része az egésznek, de külön-külön is léteznek." A 256. ülésen ezt mondta: "Mivel ennyire ragaszkodtok a múlt-jelen-jövő fogalomrendszeréhez, kénytelenek vagytok úgy gondolkodni a reinkarnációról, mintha az egyes életek füzérként sorakoznának, egyik megelőzné a másikat. Tulajdonképpen csak azért beszélünk előző életekről, mert annyira hozzászoktatok az időfolyamat koncepciójához. De a dolog inkább úgy működik, ahogyan az Éva három arca című könyvben történnek a dolgok. Léteznek domináns Ének, mind részei egy belső identitásnak, ezek a különböző életekben dominálnak. De a különböző életek egy időben léteznek. Krisztus előtt 145 és Krisztus után 145, ezer évvel ezelőtt és ezer év múlva - ez mind most van. Seth végül is három vagy négy ülésen foglalkozott a "hasadt" személyiség és reinkarnációs Énjeink összehasonlításával. Befejezésül ezeket mondta: - Érdekes, hogy az Éva három arcában a személyiségek váltogatták egymást, és mindegyik egy időben létezett, jóllehet minden adott időpontban csak az egyik volt domináns. Ugyanígy az úgynevezett előző személyiségeid megvannak benned most is, de nem dominálnak. Tudomásunk szerint a reinkarnáció és a szimultán idő fogalmának összebékítése eredeti gondolat a Seth-szövegekben. A reinkarnáció más elméleteinek legtöbbje készpénznek veszi az idő folyamatosságának tényét. De így viszont mi a helyzet az okkal és az okozattal? Amikor Seth először szólt a témáról, bennünk ez a kérdés merült föl elsőként. Seth fogalmai az okról és az okozatról világossá válnak majd a későbbiekben, amikor elmagyarázza az "idő" valódi mibenlétét, de amikor Rob először föltette neki a kérdést, Seth így válaszolt: - Mivel a valóságban minden esemény egy időben játszódik le, nem sok értelme van azt mondani, hogy valamely múltbeli esemény okozott egy jelenlegi eseményt. A múltbeli élmények nem határozzák meg a jelenlegi élményeket. Egyszerre formáljátok a múltat, a jelent és a jövőt. Csakhogy az események a ti számotokra egymás után jelennek meg, ezért ezt nehéz elmagyarázni. - Az az állítás, mely szerint bizonyos, az előző életből való vonások befolyásolják vagy meghatározzák a jelenlegi viselkedésmintákat, az ilyen kijelentések - magam is mondtam ilyeneket - erős leegyszerűsítést tartalmaznak, hogy megvilágíthassanak bizonyos pontokat. - A teljes Én tudatában van minden Énje minden tapasztalatának, és mivel egyazon identitás teremti őket, óhatatlanul vannak bennük közös vonások, hasonlóságok. Az anyag, amit a reinkarnációról adtam nektek, nagyon is érvényes, különösen gyakorlati célokra, de leegyszerűsített megfogalmazása annak, ami a valóságban végbemegy. Tehát Seth gyakran magyarázza jelenlegi életünk problémáit előző életekben felmerült nehézségekkel, és azt is egyértelművé teszi azok számára, akik képesek megérteni: az életek valójában egy időben léteznek, csakúgy, mint ahogyan három személyiség létezhet egy időben egy testben. De nem minden problémánk vezethető vissza ilyen "előző életbeli" hatásokra. Volt olyan eset, amelyben egy barátnőm jelenlegi komplexusai a mostani életében gyökereztek, bár a barátja a múltjában rejlő gondokkal küszködött. Dorisnak, ahogy mondani szokták, "minden baja volt". Legfőként az, hogy csak olyan férfiakba szerelmesedett bele, akik házasságról hallani sem akartak. Ezekben a kapcsolatokban mindig ő volt a kezdeményező. Mindegyik férfi utált randevúra járni, túlságosan kötődtek a szüleikhez, és valamilyen okból nem voltak képesek nőkkel normális kapcsolatot kialakítani. Doris elég értelmes volt ahhoz, hogy felismerje ezt, de mégis minden egyes alkalommal biztos volt benne, hogy ez az új fiú jobb, mint az előzőek, de legalábbis valószínűbb, hogy kedvezően fogadja majd a közeledését. Eközben Doris rettenetesen magányos volt; "közönséges" férfiakkal nem volt hajlandó járni, hiszen mindegyiket sokkal hitványabbnak látta, mint a legújabb bálványát. Amikor egy ilyen kapcsolata éppen zátonyra futott, Doris kért egy Seth-ülést a saját problémájának megértése érdekében. Jól ismert mindkettőnket, ezért nagyon meglepett az ülés előtt tanúsított viselkedése. Olyan mereven ült a helyén, hogy alig tudtam transzba menni. Csak ült ott falfehéren, mosolytalanul, teljes rémületben. Seth így kezdte szelíden: - Amit irántam érzel, az összefügg a benned lévő érzések egészével. Kisgyerekkorod óta féltél az apádtól. Most egy idős, bölcs, nagyon erős, felnőtt férfinak tekintesz engem, amilyennek kislányként apádat gondoltad. Ez a beállítódás árnyékot vet minden férfira, akivel kapcsolatba kerülsz. - A kép, amelyet a férfiakról kialakítasz, a jelenlegi életedből, gyerekkorodból való mintát követ. Apádat isteni tulajdonságokkal ruháztad fel, és ezt próbálod rávetíteni azokra a férfiakra, akiket most ismersz meg. A férfiakat ezért kiábrándítónak látod, de ez a szükségleteidet is szolgálja. Istennek látod ugyan a férfit, de az Isten a te szemedben magyarázat nélkül, kegyetlenül osztogatja a büntetést. Tehát félsz a férfi "kezére adni" magad, félsz férfiuralom alá kerülni. Több előző életedben férfi voltál, ezért ezt még visszatetszőbbnek érzed. - Következetesen olyan férfiakat választasz tehát, akikben nőies vonásokat ismersz fel, és abban reménykedsz, hogy ezek a gyengédebb tulajdonságok megoltalmaznak majd a rettegett, férfias durvaságtól, amelyet annyira eltúloztál magadban. Rob később elmesélte, hogy Doris zavartan, fülig vörösödve hallgatott. A magnónk be volt kapcsolva. Seth példákat hozott Doris gyerekkorából, amelyről Rob és én mit sem tudtunk. A teljes ülés szövege kilenc sűrűn gépelt oldalt tett ki; Seth elemezte Doris belső tulajdonságait és hajlamait, és szavait olyan eseményekkel támasztotta alá, amelyekről addig csak Doris tudott, végül az egészet néhány kitűnő tanáccsal zárta. Elmondta Dorisnak, hogy ezt a képet vetíti rá minden férfira, akit megismer, és utána erre reagál, nem az illetőre. Adott néhány gyakorlatot is, amelyek arra szolgáltak, hogy segítsenek szétfoszlatni ezt a hamis képet. Doris ekkor sírdogálni kezdett. Seth mosolygott, és azt mondta: - Ejnye már, ne pityeregj. Nem az apád vagyok, nem a számtant kérdezem ki. Segítek neked, és tessék, könnyeket kapok cserébe. Általában nem ezt a hatást szoktam kiváltani az emberekből. Doris válaszként elmosolyodott. - Kérdezhetsz is - mondta Rob. - Na, hát akkor Frank [ez nem a férfi valódi neve] miért nem jár nőkkel, miért nincs egy normális kapcsolata se? Ő épp eléggé férfias - kérdezte Doris. Aztán, némi daccal hozzátette: - Benne aztán nincs semmi feminin. - Frank esetében a probléma gyökere "előző életbeli" gondokban rejlett. - Frank az amerikai forradalom idején nő volt, körülbelül ugyanazon a földrajzi helyen, ahol ma él. Jelenlegi szülei a fivérei voltak. A fivérek kémkedésre adták a fejüket. A te Franked pedig feladta őket: elárulta, hogy egy régi fogadó pincéjében bujkálnak. Amikor kiment ennivalóért, elfogták, ő kivallotta a rejtekhelyet, és már nem tudta testvéreit figyelmeztetni. Úgy érezte, hogy cserbenhagyta, elárulta őket. Frank, folytatta Seth, ezúttal a két fivér fiaként tért vissza - ők most férj és feleség voltak. - A vágyát, hogy ne kelljen elköltöznie otthonról, megpróbálja racionalizálni. A testvérei sohasem hibáztatták. Tudták, hogy a kislány csak félelemből vallott, nem azért, mert ártani akart nekik. Nincs szó itt büntetésről. Azért választotta ezt az életet, hogy segítségére lehessen fivéreinek, és segíthessen másokon is. Szófukarsága [Frank rendkívül hallgatag volt] ezeknek a múltbeli élményeknek a következménye. Úgy érzi, egyszer túl sokat beszélt, túl sokat árult el. Most magába fojt mindent, amit fontosnak vél. Seth hangsúlyozta: Frank a fenti okokból nem akar házasságra lépni, és befejezésül még hozzátette: Doris épp emiatt választotta őt. Sohasem látta olyannak, amilyen, mindig csak azt a képet látta, amelyet ő vetített rá a férfira. Megadta Frank előző életbeli nevét is: Achman. Doris sokkal később megtudta, hogy Frank családjának van egy Achman nevű ága. A fentieknél sokkal több pszichológiai tanács hangzott el. Az ülés nagyon sokat segített Dorisnak - azóta egyébként nem is fél már Sethtől! Az tehát túlzott leegyszerűsítés volna, ha kijelentenénk, hogy minden jelenlegi problémánk korábbi életünkben felmerült nehézségek következménye. Nem arról van szó, hogy "megakadunk" egy problémánál, légyen az ebből az életből való vagy korábbiból, és azt vonszoljuk magunkkal. Nem; a problémák megoldhatók, és jóllehet a reinkarnációs hatások valóban működnek, nem légüres térben hatnak. A következő, az egészségről szóló fejezetben szóba kerül néhány módszer, amelyet Seth a lelki, szellemi és testi erő - és fejlődési perspektíva - megőrzésére adott. Az a benyomásom, egyesek jobban tudják elmúlt életeik tapasztalatait hasznosítani, mások viszont minden életükben eléggé szorosan elzárkóznak, kitérnek az efféle hatások elől. Láthat például az ember olyan életeket, amelyek teljesen értelmetlennek tűnnek, ha nem ismerjük az "előzményeket". Ötven, hatvan, hetven évnyi élettartamunk olyan, mint egy jól megszerkesztett és jól megírt regény. Kétség nem fér hozzá, hogy a reinkarnációs hatások ismerete felbecsülhetetlenül értékes: fényt derít a személyiség tulajdonságaira, és hozzásegít, hogy jelenlegi életünket bizonyos távlatból szemléljük. Az alább következő szemelvények egy reinkarnációs ülés szövegéből valók; jól illusztrálják a folyamatosságot és az egymásba fonódó kapcsolatokat, amelyek Énünk szövetét alkotják. Meglátogatott bennünket egy New York-i szerkesztő, akit Mattnek fogok nevezni. Leveleztünk egymással, de találkozni még nem találkoztunk. Olvasta egyik kéziratomat, és tudott Sethről. Azonnal rokonszenvesnek találtuk egymást, de a találkozó elsősorban üzleti jellegű volt. Úgy éreztem, Matt esetleg azt akarhatja, hogy "bizonyítsam be képességeimet", és nem akartam, hogy kényszerítve érezzem magam. Rájöttem már, hogy egyesek rendkívül fura elképzeléseket dédelgetnek magukban a médiumokkal, a paranormális képességekkel rendelkező emberekkel kapcsolatban. Amikor erre rájöttem, elkezdtem őrült mód iparkodni, hogy bebizonyítsam, mennyire normális vagyok. Az emberekben ez gyakran csalódást keltett, engem meg rémesen feszélyezett. E rossz szokásom már lekopott rólam. Ma már épp annyira vagyok normális vagy abnormális, mint bárki más. Mulatságos volt a helyzet, Matt ugyanis épp azon iparkodott őrült mód, hogy érzékeltesse velem: nem kell bebizonyítanom semmit! Beszélgetésünk ennélfogva eléggé nevetséges lehetett. Seth előzőleg adott némi információt Mattről, a kiadóvállalatról és a munkatársairól. Másnap este, amikor már fesztelenebbül éreztük magunkat együtt, Seth átjött, és nagyszerű ülést tartott. Matt azóta jó barátunk lett, de akkor még a világon semmit sem tudtunk róla. A Seth által tanúsított pszichológiai éleslátás egészen döbbenetes volt - nem hiszem, hogy a világ legképzettebb pszichológusa képes lett volna oly jól körülrajzolni e fiatalember jellemét, képességeit és belső egyenlegét, mint Seth. Az ülés időtartamának nagy részében nyitva volt a szemem - pontosabban a testi szemem, mert a tekintetem határozottan egy másik személyiséget tükrözött. - Egy betöltésre váró űr volt itt jelen - kezdte Seth. - Az identitásból félelmek szöktek ki. Serlegem túlcsordul immár, s belőlem semmi sem marad - ugye érted? Másfelől viszont a személyiség számára mindig is természetes volt a könnyed, szenvedélyes kifelé fordulás. - Két életet találunk, amelyek mások támogatásában teltek el. A személyiséget mindkét életben belső félelem töltötte el, bizonyos mértékig ellene fordult azoknak, akiken segített. Miközben ő másokat istápol, ki marad a boltban? Attól félt, hogy közben kifosztják a raktárát. - Két másik életben a mások kirekesztésére való belső képesség fejlődött: az ajtók és ablakok bezárása. Ő nem nézett ki, és benézni nem mert senki. Lelkének ablakánál rettentő, mulatságos pofákat vágott, hogy elriassza a többi embert. És mégis, mindeközben fejlődtek belső képességei. "Raktárában" gyarapodtak a javak. - Ezután elkezdte belső és külső tapasztalatait szintetizálni. Ráébredt, hogy belső Énjét nem kell oly szigorúan őriznie, identitása nem fog elszökni tőle, mint a pórázról elszabadult eb. No, ugye látjátok, milyen barátságos fickó vagyok - mint vén eb egy hosszú pórázon... Rob és Matt jót nevetett ezen. Aztán Seth tovább sorolta az információt, összekapcsolva a fiatalember jelenlegi érdeklődését múltbeli cselekedeteivel. Több korábbi életet vett sorra, de egyet külön kiemelt mint a fontosabbat. - Tagja voltál egy szerzetescsoportnak, amely azzal foglalkozott, hogy mindenféle magvakat gyűjtött és rendszerezett. A csoport hivatalosan kéziratokkal dolgozott, de a barátunk és még néhány társa titkos maggyűjtő volt - nem hittek abban az akkoriban általános elvekben: azt tartották, hogy a természetre vonatkozó kérdésekre a természet megfigyelése adja meg a feleletet. - Vizsgálat alá vették a botanikára, a magvak szaporítására vonatkozó népi hagyományokat és hivatalosan elfogadott tudományos ismereteket, és a kolostor mögött létrehozták titkos kertjüket, ahol a növények örökléstanának titkait próbálták felfedni. - Ez Bordeaux közelében történt. A szerzetesrendnek valami köze volt Szent Jánoshoz. Volt egy címer is, vagy a rend címere, vagy a barátunké: egy négyágú villa, a nyél felső részén egy kígyóval az előtérben, a háttérben pedig egy kastély vagy egy kolostor. - A szerzeteseket eltávolították a rendből... az 1400-as években. A szerzetes neve mintha ez lett volna: Aerofranz Marie [Rob fonetikus átírása]. - Akkor hogyan haltam meg? - kérdezte Matt. - Három környékbeli ember a kolostor birtokán vadászott. Te rájuk kiáltottál, hogy a tilosban járnak, és megbotlottál egy kőben. Beütötted a fejed, elájultál, és a falusiak elfutottak. Éjszaka tértél magadhoz, a kolostortól távol a mezőn botorkáltál, és valami vízpartra értél. Letérdeltél imádkozni, de elveszítetted az egyensúlyodat. Belekapaszkodtál egy ágba, amely a víz fölé lógott, de az nem bírta el a súlyodat, így belefulladtál a vízbe. Míg Seth beszélt, én mintha láttam volna a jelenetet. Kissé magasabbról, a háta mögül láttam a szerzetest, amint botladozik a mezőn, egyre távolabb a kolostortól. Seth hozzátette még a fentiekhez, hogy a barát kísérletei sokban segítették egy másik szerzetes sikerét, aki ugyanezen a téren kísérletezett. Seth adott egy kitűnő tanácsot is Mattnek; ennek, azt hiszem, sokan mások is hasznát vehetnék: - Ne úgy használd az intellektusodat, mint valami cifra zászlót, amelyet az ablakból lengetsz. Most úgy bánsz vele, mintha valami kényes játékszer volna, amely csak a tiéd. Felhúzod, mint az óraművet, de nagyon megválogatod, hogy a játékot milyen irányban engeded szaladni. Az intellektusod remek, de engedted, hogy elkápráztasson a nagyszerűsége, és nem úgy használod, ahogyan egy szerszámot használni kell. A személyes üzenetekből itt csak részleteket emeltem ki; azokat, amelyeknek közük van a reinkarnációhoz. Maguk az üzenetek általában sokkal több mindent tartalmaznak: egészségügyi javaslatokat, karakterelemzést és mindenféle egyéb tanácsot. És a mai napig is minden egyes ilyen ülés rendkívül fontosnak bizonyult az érintett számára. Matt például megdöbbent a jellemrajztól; a Seth által leírt címer is nagyon hasonlított ahhoz a rajzolathoz, amelyet Matt telefonálás közben szokott firkálni. Egy további érdekesség: a szerkesztő pár évvel korábban két színdarabot írt; az egyikben szerepelt egy szerzetes, aki Bordeaux közelében élt a tengerparton, és a másik is Franciaországban játszódott, a tizenharmadik században. Ezekről a tényekről nekünk természetesen fogalmunk sem volt. Azt viszont tudtuk, hogy Matt érdeklődik a botanika iránt; Seth ezt az érdeklődést a magvakkal való kísérletezéssel hozta összefüggésbe. A fentiekben megpróbáltam néhány példán bemutatni Seth nézeteit a reinkarnációról. De adódnak még fontos kérdések, amelyeket eddig nem érintettünk. Például: hány életet élünk? A válasz egyszerű: annyit, amennyit szükségesnek érzünk a képességeink kifejlesztéséhez és ahhoz, hogy felkészítsük magunkat a valóság többi dimenziójára. A fejlődés rendszerében van azonban egy minimális követelmény. Seth azt mondja: - Minden entitás úgy születik, hogy megtapasztaljon három szerepet: az anya, az apa és a gyermek szerepét. Tulajdonképpen két élet is elég volna, hogy az ember megélje ezt a hármat, de egyes esetekben a személyiség nem jut el a felnőttkorig. És ami még ennél is fontosabb: a lehetőségek legteljesebb kihasználása. Seth azt is elmondta nekünk, hogy egyes személyek nem fejlődnek jól a fizikai valóságban, más valóságokban viszont ki tudják teljesíteni önmagukat. Más szóval: az "utolsó" reinkarnáció még nem a vég. Vannak a létnek egyéb dimenziói, ahol még nagyobb szerepet kell játszanunk az élet és a tudat fenntartásában. E dimenziók és a bennük játszott szerepünk magyarázatát az Isten fogalmával, a valószínűségekkel és az idővel párhuzamosan ismertetem majd. De Seth reinkarnációról szóló nézeteinek középpontjában a következő gondolatok állnak. A 233. ülésen elhangzottak egyéni és történelmi távlatba helyezik a reinkarnációt. - Amikor a személy különböző reinkarnációk sorozatában testet ölt, materializálódik, csak az Én és a személyes tudatalatti vesz magára új tulajdonságokat. Az entitás többi része megőrzi múltbéli tapasztalatait, identitását és tudását. - Az Én viszonylagos stabilitása tulajdonképpen sokban köszönhető ennek a tudat alatti emlékezetnek. Ha nem lennének ott az entitás mélyebb rétegeiben a múltbeli élmények, az Én szinte képtelen volna másokkal együttműködni, a társadalom összetartó ereje nem létezne. - A tudást az anyagi világban, biokémiai szinten bizonyos mértékig a gének viszik tovább, de ez tulajdonképpen az előző életekben megszerzett és megőrzött belső tudás megjelenése az anyagban. Az emberi lény nem a születésekor zuhan bele a létbe, hogy fáradságos munkával elölről kezdje a tapasztalatszerzést. Ha így működne a dolog, még mindig a kőkorszakban tartanátok. - Léteznek energiahullámok, és léteznek reinkarnáció-hullámok is, mert hiszen voltak kőkorszakok a bolygótokon, méghozzá sok kőkorszak volt, amikor új identitások ismerkedtek "új" tapasztalatokkal, a fizikai léttel, és miközben fejlődtek, átalakították a föld arculatát is. - Ők a maguk módján alakították át, nem úgy, ahogyan ti, de ezt sokkal később beszéljük meg. Mégis ez az egész alapvetően egyetlen szempillantás alatt megy végbe; mindennek, ami történik, célja és értelme van, és minden az eredményeken és a felelősségen alapul. Az Én minden egyes része, jóllehet tekintélyes függetlenséget élvez, mindazonáltal felelős az Én minden részéért; amiként a teljes Én (az entitás) is felelős az összes többiért, jóllehet működésében és döntéseiben nagyon is független. - Ugyanis ahány Én-rétegből áll a teljes Én, az entitás, annyi entitás alkot egy Gestaltot, amiről ma még keveset tudtok, és egyelőre nem készültem fel rá, hogy elmagyarázzam nektek. - (Ez az utolsó megjegyzés sokkal később az Isten fogalmával foglalkozó ülések egész sorozatában teljesedett ki.) Még mindig vannak üléseink, amelyek a reinkarnációval foglalkoznak, és amikor kérdések merülnek fel bennünk, föltesszük őket. A témáról szóló anyagunk tehát még mindig bővül, viszont az ülések teljes szövetében a reinkarnáció már csak kis szerepet játszik, hiszen csekély része a valóságnak. Akár értjük és elfogadjuk saját reinkarnációs hátterünket, akár nem, mindenképpen nagyon fontos, hogy jelenlegi életünk egészséges és kiegyensúlyozott legyen. Kialakítottuk előző életeinket, kialakítjuk a mostanit is. És amikor ma megoldjuk problémáinkat, sokkal könnyebbé tesszük "múltbeli" és "jövőbeli" Énjeink sorsát.
 
     
Mi a feladat mára?
2017. December
HKSCPSV
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
     
Pontos Idő
     
Magamról röviden
     
Milyen jegyben születtél
     
A Holdnaptár fontossága
     
Csillagászati holdnaptár
     
Vendégkönyv
     
Ezoterikus kövek és mandalák
     
Radiesztézia
     
Ezoterikus olvasmányok
     
ÜZENŐFAL
Az üzenet fontos, tarts mindenkit tiszteletben! Itt ne hírdess és ne politizálj!
     

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints