| Mindennapi életünk és megoldások, lehetőségek, segítség magunknak és ember – szellem társainknak. a felemelkedésben.
Mottó: Az emberi élet rövid, nincs idő a tévutakra.
Testetöltés, visszaszületés:
Különböző szférákból történnek a testetöltések. Az alsóbb szférákból azért, hogy hibáinkat, alacsonyrendű tulajdonságainkat levethessük, a felsőbb szférákból pedig azért, hogy e szellemek az evangéliumi igazságokról tanúságot tegyenek. Gondoljunk Gandhira, Assisi Szent Ferencre, vagy Tereza anyára. Tanítás és tanulás, erkölcsi példaadás és javulás, ez a kegyelmi élet, a fizikai élet célja a Földön.
Tehát különböző szellemi fokozatú, különböző szférabeli szellemek öltenek testet a fizikai síkon, ezért tapasztalunk az emberek között óriási különbségeket életvitelben, világnézetben, erkölcsi felfogásban, életcélokban. Inkarnációink értelme a következő: A Gondviselés alkalmat nyújt nekünk, mélyre került szellemeknek, hogy szellemileg emelkedhessünk, az anyag szeretetéből kiemelkedhessünk. Mert ez az önzővé, anyagiassá vált szellemeknek a szférákban lehetetlen.
A fizikai sík, az emberi élet az a terület, ahol az Úr, a Szellemi Vezetés bevonásával elbukott szellemgyermekeit gyógyítja és neveli.
Miért kellenek ehhez a testetöltések?
Előszörazért, hogy a különböző szférabeli szellemek közötti óriási különbségek a földi élet tartamára felfüggesztést nyerjenek. Az Isteni Kegyelem a mélyre bukott szellemek torz megjelenését a földi tartózkodás idejére felfüggeszti. Elfogadható külsőt - emberi testet - ad nekik, hogy a társadalom befogadja őket és javulhassanak. Mert különben olyan csúf és riasztó külsejük lenne, hogy a társadalom visszautasítaná velük a kapcsolatot.
A magasabb szférákból testetöltő szellemeknél a helyzet fordított: ők a sugárzó megjelenésüket rakják le és felveszik az "egyenruhát", az emberi testet, és így az emberi élet tartamára hasonlókká válnak az alacsonyabb fokozatúakhoz.
Másodszor - azért adja Isten kegyelme az emberi életet, mert a fizikai síkon az egymással ellentétben lévőknek szeretetben fel kell oldódniuk és egymásért dolgozva szellemileg fejlődniük. Tehát mit tesz Isten bölcsessége az emberi élet megadásával? A múltat lefedi és az egymással harcban lévőket rokoni-családi kapcsolatokba hozva, megkönnyíti a szeretetben való feloldódást. Ha a múltat nem takarná le az Isteni Kegyelem és a családi kapcsolatokban emlékeznénk az egymás ellen elkövetett régi bűnökre, a szeretetben való kiegyenlítődés lehetetlenné válna!
Gondoljunk arra, hogy a börtönviseltek, bűnözők milyen megbélyegzettek maradnak a társadalom előtt. Irtózatos zavarok keletkeznének, ha emlékeznénk az egymás ellen elkövetett régi bűneinkre.
Harmadszor - azért van szükség az emberi életre, hogy itt ahamis látszat ellenére válassza és tegye ki-ki a jót! Mert a szférákban megtanulja a szellem, hogy a rossz cselekedeteknek rossz következményei vannak. Ott ezt a lelki testén keservesen tapasztalja. Azonban kalmárként, mert az nekem jót fog eredményezni, nem elég a jót cselekedni. Ezért Isten letakarja az emberi életben a szellemi törvények bizonyosságát, és a látszat ellenére kell a jót cselekedni! Csak így lesz szellemi értéke tetteimnek! Csak így teremtődik meg lényemben a biztosíték arra, hogy a szférákban birtokomba kerülő hatalmas szellemi erőket a szeretet egyetemes törvénye szellemében fogom használni.
Mert Isten minden fejlődő szellemre hatalmas erőket és feladatokat bíz!
A testetöltéssel, a fizikai (emberi) életbe való leszületéssel lehetőséget kapunk a Kegyelemtől a tisztulásra; hibáink a fizikai élet ütközései során oldódnak. Ütközések! Fájdalmak és vélt sérelmek. Ezek figyelmeztetnek hibáinkra, melyek kéregként vesznek körül. Meg kell tanulnunk ezeket napi önvizsgálattal tudatosan felismerni. Csak ez után tudunk a hibarétegeink következetes lebontásával alkalmassá válni arra, hogy a mindeneket besugárzó Isteni Szeretet-, Bölcsesség- és Erőáramot egyre jobban befogadhassuk, abba bekapcsolódjunk és továbbsugározhassuk mások felé. Minél fényesebbé, szellemibbé válunk a szeretet törvényének betöltése által, annál inkább lehetővé válik.
Megoldások a megfelelő szellemi élet felemelkedésére, az élet megfelelő megélése:
A szeretet kénytelen itt alázattáalakulni, belátván, hogy véges. A határon a szeretet alázatba hajlik! És ha a három különböző fokozatú szellemlényt nézzük, közvetlenül szemlélhető, hogy a szeretet mind diadalmasabbá válásával növekszik az alázat, az igaz szellemi alázat!
Szemlélhető, hogy a szellem csak az igaz szellemi alázat által kapcsolódhatik be a mindenütt sugárzó, mindeneket éltető Isteni Szeretet áramába! Látjuk, hogy csak az alázat útján, hatolhat be - nincs más lehetőség - az egész Univerzumban mindenütt jelenvaló Isteni szeretet a szellem lényébe, mind diadalmasabbá téve a szellem érzelemvilágát, szeretetét! Tehát az igaz alázat, nem a szervilizmus, hanem az igaz szellemi alázat nélkül nincs és nem is lehet fejlődés, szeretetnövekedés! Csak a szellemi alázatra épült szeretet örök értékű!
Hit – Remény - Szeretet megélése!
Ha megszületik bennünk az élő hit, akkor értelemvilágunk bekapcsolódik a mindenütt jelenvaló, mindeneket megvilágosító Isteni Bölcsességbe, és bekövetkezik a megvilágosulás, a szellemesülés!A mindenütt jelenvaló, végtelen Isteni Bölcsesség behatol az élő hit által szellemünkbe, és eredményezi az igaz tudást - a bölcsességet.
Bármilyen fokozaton áll valaki, döntő fontosságú szellemi fejlődésére nézve, hogy három alaptulajdonsága:
értelemvilága (bölcsessége, hite)
érzelemvilága (szeretete, alázata) és
akaratvilága (erői, reménye)
mindig szellemi egyensúlyban, harmóniában legyenek! Mert a szellemi diszharmónia, - a szellemi egyensúlytalanság - a fejlődés akadálya, és szellemi lefokozódáshoz vezet! Tehát a szellem - testetöltött állapotban az ember - feladata az, hogy Istentől kapott három alaptulajdonságát egyensúlyban fejlessze! Mert ha valaki az érzelemvilágát – szeretetét - engedi elsorvadni csak azért, hogy értelemvilágát és akaratvilágát túlfejlessze, annak szellemi értéke szélső esetben nullává zsugorodik, és bekövetkezik egy örökkévalósági ciklusra a szellem éjszakája! És ez így van, nemcsak az érzelem, hanem az értelem és akarat elsorvadásánál is! Hiába fejleszti ki valaki érzelemvilágát, ha nincs benne bölcsesség, a szeretet oktalanná, vakká válik! Hiába fejleszti ki valaki érzelemvilágát és érzelemvilágát, ha nincs akarata a megismert igaz és jó megvalósítására, akkor tudása és szeretete semmivé válik! Tehát az örök fejlődés, a "Legyetek tökéletesek!"krisztusi parancsbetöltéséhez az egyetlen garancia, ha mindhárom szellemialaptulajdonságunkat egyensúlyban, harmóniában fejlesztjük!
A fejlődés folyamán az élet különböző próbák elé állít bennünket. Ezek felváltva, hol az egyik, hol a másik, hol a harmadik alaptulajdonságot teszik próbára, esetleg kettőt, vagy mindhárom alaptulajdonságot egyszerre!
az első szféra embertípusa - az anyagba alámerült ember .
A második szféra embertípusa - az anyagból ébredő ember.
A harmadik szféra embertípusa - a szellemiekre eszmélni kezdő ember.
A negyedik szféra embertípusa - az anyagból kiemelkedő spirituális ember.
Az ötödik szféra embertípusa - az anyag felett uralkodó transzcendens ember.
A hatodik szféra embertípusa - a golgotajárásban megdicsőülő szellemember,
akiben a krisztusi elvek megkoronáztatnak!
A szeretet első fejlődési sora a bukás mélyszintjéből fokozatosan kibontakozva:
legmélyebb szint - csak én! - durva egoizmus.
majd - én és mások! - finom egoizmus,
azután - mások és én! - az igaz szeretet kezdete,
végül - csak mások - a szeretet magas foka.
A szeretet második fejlődési sora a bukás mélyszintjéről fokozatosan kibontakozva:
Kegyetlen önzés - Durva önzés - Enyhe önzés - Önzetlenség - Áldozatosság - Önfeláldozás!
Minden magasabb szeretetfogalom mind diadalmasabb valóság! Amely a szférákban felfelé emelkedve - élő - diadalmas valóság!
A szeretet harmadik fejlődési sora, melyeket testetöltésrõl testetöltésre mind magasabb szinten be kell töltenem!
A mélyszinttől fokozatosan a legmagasabb szintig:
- súlyos áldozatok igénylése másoktól,
- enyhébb áldozatok igénylése másoktól,
- nem igénylek áldozatokat másoktól,
- kisebb áldozatokat hozok másokért,
- nagy áldotatokat hozok másokért ,
és végül: - önfeláldozó élet másokért és a Krisztusi eszméért.
A szeretet negyedik fejlődési sora - a bukás mélyszintjérõl fokozatosan kibontakozva a következő:
Mélyszint - csak önmagamat szeretem,
Majd: családomban önmagamat szeretem,
családom szeretetében fokozatosan feloldódik
önmagam szeretete, szeretetem kitágul mindazokra, akiket ismerek,
Végül: szeretetem kitágul azokra is, akiket nem ismerek.
Ismétlem, minden magasabb szeretetfogalom - a felfelé növekvő gömbsor - mind diadalmasabb valóság!
- A szeretet ötödik fejlődési sora - a bukás mélyszintjérõl fokozatosan kibontakozva:
- önmagamban a testet szeretem,
önmagamban a lelkieket szeretem,
- önmagamban az örök szellemet szeretem.
- A szeretet hatodik fejlődési sora :
- másban a testet szeretem,
- másban a lelkieket szeretem,
- másban az örök szellemet szeretem.
- A szeretet hetedik fejlődési sora. A családi szeretet fokozatai - a bukás mélyszintjéről fokozatosan kibontva :
- családom tagjait alárendelem magamnak,
- családom tagjaiban önmagam tükröződését szeretem,
- családom tagjaiban a szépet - a lelkieket szeretem,
- családom tagjaiban : szellemtestvéreimet - örök utitársaimat
szeretem, akikkel az örök szellemi fejlődésben a szeretet kibontakozását építem.
- Végül a szeretet nyolcadik, lezáró fejlődési sora. A duálszeretet fokozatai a bukás mélyszintjétől fokozatosan kibontakozva:
- duálomat alárendelem magamnak,
- duálomban önmagam tükrözõdését szeretem,
- duálomban a szépet - a lelkieket szeretem,
- duálomban örök utitársamat - szellemem örök másik felét - szeretem,
akivel a szellemi fejlődésben, vele örök egységben, a duálszeretet örök kibontakozását építem.
Ezeket a szeretetfokozatokat kell lépésről-lépésre, testetöltésről - testetöltésre önmagamban élő valósággá tennem, hogy a bukás mélyszintjéről a mennyei szférák magasságába emelkedhessek!
Ez a bukott szellem részére a szellemi síkon - szellem állapotban nem valósítható meg! Csak a fizikai síkon - az emberi élet kegyelmi állapotában! Erre adja Isten a testetöltés kegyelmét.
Először nézzük az első szellemtípust! A felfelé haladó - megtért - szellemtípust, aki földi életében szellemi világnézetű és a Hegyibeszéd elveinek megvalósítására állította be földi életét. Gondoljunk a szférák hátterére, amelyből sohasem szakadunk ki!
(Gömbszimbólika Gömb = szellem)
Elsõ - a testetöltés előtti állapot. A szellem a szellemi síkon a fizikai síkhoz közeledik, hogy lemerüljön az anyagba - testetöltsön.
Második - a magzati időszak. A szellem még csak érinti felülről a fizikai síkot. Nincs még beléhelyezkedve a testbe.
Harmadik - a csecsemő- és a korai gyermekkor A szellem fokozatosan beléhelyezkedik a testbe és csak lassan, évek fokozatos munkájával kezdi átvinni ismereteit - szellemi tudatából - emberi tudatába.
Negyedik - a serdülés kora. A szellem lassan, fokozatosan merül alá a fizikai síkba, a fizikumba. A testi öntudat - az emberi tudás - fokozatosan bővül. A fizikai síkba merült gömbrész nagyobbodása nemcsak az emberi tudás, hanem egyúttal a testi erők gyarapodását is jelenti. Amint látni fogjuk, mindkettő maximumát az élet delelőjében fogja elérni.
Ötödik - az ifjúkor. Minthogy felfelé haladó - megtért - szellemtípusról beszélünk, ifjúkorában tudatosítja magát a jóban, és emberi tudását nagy mértékben fokozza - harmóniában a szellemi törvényekkel! Tehát a gömb kezd tágulni! Az emberi tudás növekedését nem a gömb további merülésével, hanem a gömb térfogat növekedésével éri el.
Hatodik - az élet delelője. A szellemi munkásság és az evangéliumi szeretetmunka teljében a gömb rohamosan tágul. Látjuk, hogy az Isten akarata szerint élő ember tudata még a tudás legnagyobb teljében is állandóan nyitott a felsőbbrendű énje felé - és állandóan a felülről ömlő szellemi sugárzásban van. Tehát emberi gondolkodása át- meg át van szőve szellemi hatásokkal. Látjuk, hogy az intuíció vonala széles és uralkodik az emberi énje felett. Az ábrából látjuk azt is, hogy az érett kor teljében a testi erők elérik maximumukat.
Hetedik - a bölcs öregkor. A földi tanulságok, szellemi tapasztalatok leszűrése. A gömb tovább tágul - szellemesül - és kezd kiemelkedni a fizikai síkból. A testi erők már gyengülnek. A szellem emelkedése következtében - a rajzból ez jól látszik - az emberi tudat szűkül. Vagyis az ember öregkorában tudásából felejt. Anyagi tudásából a felesleges ballasztokat - melynek a halál után semmi hasznát nem fogja venni - kidobja.
Utolsó előtti fázis - a haldoklás. Szellemi fájdalom nélküli agónia. Ez nem jelent feltétlenül időben rövid, vagy fájdalom nélküli agóniát, mert bizonyos betegségekkel járhat hosszú, fizikai fájdalmakkal teljes agónia. Hanem azt jelenti, hogy a szellem - a haldoklás idõtartama alatt - már nem ragaszkodik a testhez. Már nem törődik az anyagi dolgokkal - ezek már nem érdeklik! Hanem figyelmével, az örök haza felé fordul. Az agóniában a szellemi sík megnyílik előtte!
Szellemtestvéreivel, elköltözött szeretteivel foglalkozik, akik már szeretettel várják. Akiket már lát is és készülődik hozzájuk A gömb tágul - szellemesül - a jól eltöltött földi élet következtében.
Utolsó fázis - a halál után. A szellemesülés következtében a gömb könnyen kiemelkedik a sűrűbb állagú fizikai síkról - a szellemi síkra. Ez más fogalmazásban azt jelenti, hogy a szellem nem ragaszkodik az anyagi dolgokhoz és szellemileg könnyen kiemelkedik a testből.
Látjuk, hogy emberi látásunk milyen hiányos, milyen csonka. Az egész élet folyamán csak az emberi én látható! A felsőbbrendű én szellemi valósága és a szellemi szférák élettere - amelyből a fizikai élet folyamán sohasem szakadunk ki - nem látható. Pedig egész életünk folyamán benne élünk! A szellemvilágból öltünk testet - mint emberek - a szellemvilág kellős közepén élünk és a szellemvilágba távozunk!
Most nézzük a másik típust - a lefelé süllyedő - megtéretlen - szellemtípus földi életútját!
Az atyai háztól távolodó tékozló fiú földi életútja. Ez a negatív földi élet szellemtípusa. A földi élet céltévesztése! Ez a típus egész földi életében az anyagba mélyen alámerült, durva szenvedélyeinek élő ember lesz, akit mások szenvedései nem érdekelnek - csak saját anyagi érdekei. Emberi életének első három életfázisa azonos lesz az előző embertípus életfázisaival.
Első fázis - testetöltés előtti állapot. A szellem a szellemi síkon a fizikai síkhoz közeledik, hogy lemerüljön az anyagba - hogy testet öltsön.
Második fázis - magzati időszak. A szellem felülről még csak érinti a fizikai síkot! Nincs még beléhelyezkedve a testbe. Kívülről, a szellemi síkról építi - az édesanya testében, az anyaméhben - a magzatot.
Harmadik fázis - a csecsemő és korai gyermekkor. A szellem fokozatosan beléhelyezkedik a testbe és csak lassan - évek fokozatos munkájával - kezdi átvinni ismereteit szellemi tudatából az emberi tudatába.
Tehát az első három ábra azonos volt mindkét szellemtípusnál. Itt még nem lehet tudni, milyen ember lesz belőle. Rendkívül fontos a szülők befolyása!
Negyedik fázis - a serdülés kora. A szellem lassan, fokozatosan merül alá a fizikai síkba. A testi öntudat - az emberi tudás - fokozatosan bővül. Azonban látjuk, hogy anyagibb formában, mint az előző típusnál.
Ötödik fázis - az ifjúkor. A szellem, mint ember tudatosítja magát a rosszban - gondolataiban, érzéseiben, cselekedeteiben - egyaránt. Ennek következtében a gömb fokozatosan merül, sűrűsödik, anyagiasul, zsugorodik. Ne felejtsük el, hogy a másik ellenpólust látjuk most!
Hatodik fázis - az élet delelője. Önző érdekei kíméletlen diadalra juttatásában való aktív munkálkodás maximuma. A szellem mind jobban sűrűsödik, zsugorodik! Mind jobban, majd teljesen alámerül az anyagba. Az intuíció és inspiráció vonala rohamosan zsugorodik, majd teljesen eltűnik. A szellem teljesen elszigetelte magát a szellemi síktól! Minden transzcendens kapcsolata megszakadt. Csak az anyagban hisz - csak az anyagnak él. Teljesen önzővé válik, mások érdekeivel nem törődik. A hibák, bűnök, szenvedélyek vastag rétege veszi körül. Életmódjával, elveivel szellemileg állandóan fertőzi önmagát és másokat. Ne felejtsük el, hogy itt az atyai háztól távolodó tékozló fiú földi életútját szemléljük!
Hetedik fázis - az öregkor. Teljesen belegyökeresedett anyagi felfogásába - hibáiba - bűneibe. A szellem állandóan tovább zsugorodik és nehéz fajsúlya következtében nem képes a fizikai sík fölé emelkedni. Annak ellenére, hogy a gömb már kénytelen megérinteni alulról a szellemi síkot, mert a testi erők gyengülnek már és a halál időpontja közeledik. A szellemi vezetés már vonja felfelé, hogy a halállal kiemelkedhessék a fizikai síkról. A szellemi sík megérintése következtében, látjuk a hetedik ábrán, a halál gondolata kezd már az érintési ponton a szellemi síkról beszivárogni öntudatába, tehát a halál gondolata kezdi már gyötörni! Ő azonban ezen gondolatoktól irtózik, menekül! Nem tud - és nem akar - az anyagtól elszakadni!
Nyolcadik fázis – haldoklás, kínos szellemi agónia! A sűrű, nehéz gömb nem tud a vele egy fajsúlyú anyagból a könnyebb szellemi síkra kiemelkedni, nem tud elszakadni a fizikai síktól! A szellem vergődik. Nem tud és - nem akar - kiemelkedni a testből, hanem görcsösen ragaszkodik hozzá. Ennek következtében a haláltusa sokszor rendkívül kínos vergődés. De természetesen nem minden esetben! Mert lehet esetleg hirtelen halál, azonban a megtéretlen lélek ilyenkor hosszú ideig vergődik a test mellett a halál után is anélkül, hogy annak tudatára jutna, hogy meghalt!
Végül a kilencedik fázis - a halál utáni állapot. A szellem és asztrálteste évtizedekig, évszázadokig a holttesthez, a sírhoz, a fizikai világhoz kötözve, szenvedő állapotban stagnál, anyagi eszmekörben vergődik, nem bírva elszakadni a fizikai síktól! Sokszor évszázadokig észre sem véve, hogy meghalt! Mint kísértő bolyong a fizikai síkon, gonosz sugallataival kergetve, zavarva, kísértve az embereket. Míg végül az isteni kegyelem más helyzetbe és állapotba helyezi, alkalmat adván neki a tisztulásra és fejlődésre. Híresek az angol kísértetkastélyok, amelyeknek volt tulajdonosai évszázadok óta oda vannak kötözve anyagi vágyaik helyéhez, a kastélyhoz, nem bírván és nem akarván elszakadni anyagi kincseiktől! Példázván az evangéliumi parabolát: Ahol a ti kincsetek, ott a szívetek!
Hat évtized kutatásaiban kapott több ezer szellemállapot-vizsgálat tapasztalatai szolgáltatnak számomra szomorú bizonyságot Krisztus szavainak isteni erejű igazságáról!
A SZELLEMI FEJLŐDÉS VÉGTELEN TÁVLATAI
Állagsűrűség egyenlő a szellemi szabadsággal. Minél nagyobb a gömb - a szellem lénye - tágulásával arányban annál szellemibb állagú, annál akadálytalanabba szellem működése, nagyobb a szabadsága.
Látjuk, hogy az alsó szférákban élő szellemek látóköre szűk, korlátozott, szemlélete - érzésvilága - tisztátalan, sötét, ködös, zavaros. Ezek az alacsonyrendű szellemek a szféráikon végigszáguldó szellemi, lelki viharok között élnek.
Felfelé emelkedve a szférákban a színek, tónusok, vagyis a szemlélet, gondolkodás, érzésvilág, szándékok - mind világosabbá, tisztábbá, magasabbrendűvé válnak, és a legfelső szférákban fénylővé, diadalmassá fokozódnak.
A legalacsonyabb szférák képviselik a durva bűnök és szenvedélyek, az önzés, brutalitás torz igazságrendszereit. Itt a bűnök és szenvedélyek szörnyű következményei viharzanak és uralkodnak, és szenvedtetik az itt élő, mélyre bukott szellemlényeket.
Amint pedig egymás után felfelé haladunk a szférákban, lépésről lépésre veszítenek erejükből ezek a torz igazságrendszerek. Mindinkább kezdik megközelíteni az evangéliumi elveket, a krisztusi igazságokat. Végül, a legmagasabb szférákban, ragyogó szellemi világosság uralkodik. A krisztusi igazságok mindent elárasztó fényben tündökölnek, és az összes alsóbb szférákat és a fizikai síkot szellemi fénnyel, szeretettel, élettel árasztják el.
Természetesen ebből a sugárzásból az alacsonyabbrendű szférák - fokozatuk szerint - mind kevesebb szellemi fényt, világosságot, szeretetet fogadnak be magukba. Megtörik, és mind jobban sötétítik, homályosítják ezeket a magasrendű hatásokat önmagukban.
És most idézzük fel a hat szférát, melyből a testetöltések történnek:
A legalsó szféra - a „purgatórium” mély szintje.
A második szféra - a „purgatórium” közép szintje.
A harmadik szféra - a „purgatórium” felső szintje.
A negyedik szféra – a „Menny” előcsarnoka.
Az ötödik szféra - a kibontakozó mennyei élet szférája.
A hatodik szféra - a diadalmas mennyei élet szférája.
Az alsó négy szférából - a purgatóriumi szférákból - kötelező a testetöltés a Kegyelem törvényvilága szerint. A mennyei szférákból már csak önként vállalt testetöltések történnek. A hatodik szférán túl kezdődnek - ez már nincs a rajzon - a vezérlő géniuszok isteni fokozatai, a vezérlő géniuszok szférái - Isten országa - ahonnan testetöltés már nincs.
Ez a földi élet kegyelmi próbája. Vajon betöltjük-e a szeretet két főparancsát, a próbák kegyelmi állapotában - az emberi életben? Nem szóval - mert ebben nagyok vagyunk - hanem érzésekben és cselekedetekben! Mert ez a perdöntő!
A szeretet bennem való kibontakozásának útja - a bukás mélyszintjétől - a testetöltések kegyelmi sorozatán át - a következő:
A legmélyebb szint brutális állapota: Csak Én! Csak önmagamért élek. - Durva egoizmus.
A következő szint: Én és mások! Önmagamért és másokért élek. -Finom egoizmus.
Magasabb szint - Mások és én! Másokért és önmagamért élek. - Az igaz szeretet kezdete
Magas szint: Csak mások! Csak másokért élek! - A szeretet magas foka!
Legfelső szint:Csak másokért élek a krisztusi eszmében. - A szeretet legmagasabb foka!
Az emberiség 94 %-a az alsó három szférából ölt testet. E három szférából - a továbbfejlődéshez - kötelező a testetöltés!
A 4. szférából - az emberiség 5 %-a ölt testet: átható lelkiismeret, spirituális jellem!
Az 5. szférából - 10 ezer ember közül - egy! Éber lelkiismeret, transzcendens jellem.
A 6. szférából - 100 ezer közül - egy! Élő lelkiismeret, apostoli jellem - akik a földi síkon névtelenül, vagy igen ritkán ismert névvel, mint Gandhi, Schweitzer Albert, Asszízi Szent Ferenc, Yogananda, Pater Pio, Teréza anya - önfeláldozó életükkel a mélyrebukott földi szellemlégió, az emberiség szellemi evolúcióját szolgálják!
Megbocsátás fontossága:
1. Megbocsátás és kibékülés A gyakorlatban a kibékülés egy fokozattal nagyobb. Félreteszem a sérelmeimet, és tiszta szívből megbocsátok, akár az ellenségemnek is! („megbocsátok, de nem felejtem el az engem ért sérelmet” vagy „megbocsátok, de megfelelő távolságban akarom őt tartani magamtól”)
2. A meg nem bocsátó szív
Ha nem megbocsátó szívvel járjuk az élet útját, akkor gyengül a kapcsolatunk Istennel, másokkal és önmagunkkal. A Miatyánkban kérjük: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” („A gyűlölet azt eredményezi az emberben, hogy a szépet csúnyának, a csúnyát szépnek látja, összekeveri az igazat a hamissal és a hamisat az igazzal”. )
3. Bocsássunk meg önmagunknak
Ahhoz, hogy képesek legyünk másoknak megbocsátani, először nekünk kell képesnek lennünk arra, hogy elfogadjuk mások megbocsátását. A megbocsátás megtagadása vagy képtelensége gyakran annak a jele, hogy nem bocsátunk meg önmagunknak és nem tudjuk elfogadni mások bocsánatát.
Az önmagunknak való megbocsátás lépései:
- Sötét és negatív érzelmeimről naplót vezetek. Ez segít, hogy szembenézzek velük. Ez az egyszerű írásbeli gyakorlat sokszor segít elfogadni érzéseimet.
- Megpróbálok tudatosan viszonyulni azokhoz az érzéseimhez, amelyeket nehezen tudok elismerni – mint például az irigység, gyűlölet, harag.
- Megtanultam megosztani énem sötét vagy homályos oldalait egy bizalmas barátommal. Megtapasztalva, hogy egy másik személy elfogadja állítólagos „csúnya oldalunkat”, ez gyakran segít, hogy jobban elfogadjuk önmagunkat.
- Elkezdtem imádkozni alázatosságért – hogy elfogadjam korlátaimat és tökéletlenségeimet. Nagyon gyakran a büszkeségünk és az a próbálkozásunk, hogy egy magunkról kialakított idealizált kép szerint éljünk, tart vissza annak felismerésétől, hogy még nem vagyunk tökéletesek. A mondás: „légy türelmes velem; Isten még formál engem”, jó elmélkedési anyagnak bizonyult.
4. Fejezd ki érzelmeidet
5. Határozz a megbocsátás mellett
6. Valld be és bánd meg
7. Szabadulj a félelemtől és a haragtól
8. A helyes látásmód elnyerése
9. Képzeld el a találkozást
10. A megbocsátás és kibékülés elmélyítése
A kezdeti megbocsátást és kibékülést a szeretet újabb cselekedeteivel kell megpecsételni.
A megbocsátás és kibékülés folyamatában fennáll a veszély, hogy csak külsőleg tesszük meg a helyes lépéseket. Van úgy, hogy elmegyünk a másik személyhez (talán tudatosan, vagy tudat alatt azért, hogy saját magunkat tüntessük fel jó színben), kimondjuk, hogy „sajnálom, bocsáss meg, és én is megbocsátok”, és ugyanakkor az ellenérzés és neheztelés továbbra is megmarad szívünkben. Szavakkal bocsánatot kérünk, de bensőnkben nem bocsátunk meg. Ilyen esetben a neheztelés előbb-utóbb fel fog törni a felszínre és megmutatkozik csúf szavakban és viselkedésekben.
Isteni kegyelem:
A szellemtan segítségével az ember tudja, tisztában van azzal, hogy minden földi élet, az itt átélt szenvedések és megpróbáltatások megacélozzák, hogy az átélések és tapasztalások közelebb vigyék az Úrhoz. Az újból és újból való testetöltések azt szolgálják, hogy a szellem a fejlődés vonalán állandóan közelítse a célt: Teremtőjét!
Mindennek fejlődnie és tisztulnia kell, ami teremtve van és elbukott.
Isten jósága felállította az engesztelődési törvényt, melynek értelmében a teremtmény visszatérhet oda, ahonnan eltávozott. Ez a visszatérés hosszadalmas és fájdalmas, mert a bukás olyan mélyre taszította, hogy Isten gyermeke végtelenül sokat szenved ezen a visszafelé vezető úton, amely olyan hosszú, hogy sokszor megáll és azon gondolkozik, miért is szenved hát olyan sokat, hiszen Istennek hatalmában állna, hogy sokkal kevesebb fájdalom árán, sokkal gyorsabban juttassa gyermekét oda, ahová Ő akarja, ahová annak el kell érkeznie.
De sokkal előbb, mielőtt ezt egyetlen gyermeke elgondolhatta volna, elgondolta maga az Atya, aki valóban nem akarja gyermekei vég nélküli szenvedését. Ezért a szigorú törvénnyel egyidejűleg indította el a kegyelmet is. Azóta ez a kegyelem állandóan árad a kínlódó, szenvedő, visszafelé botorkáló gyermekre. Ezt azonban nem mindenki érzi, és nem mindenki érti. Nem mindenki helyezi magát ez alá a kegyelmi áradás alá. Nagyon sokaknak kell előbb megjárni a törvény útját, s csak ha megtörtek és megtértek, jutnak a kegyelem áradásának útjába.
Isten mindenkit megtalál az Ő kegyelmi sugarával, mert állandóan és változatlanul küldi szét szeretetét, melegét, erejét, világosságát. Jézus mégis azt mondja: "Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek." (Mt.6,7.) Mert aki keres, aki kér, az előbb kap. Aki zörget az örökkévalóság kapuján, azt könnyen megtalálja Isten, azt nem kell már keresni, az maga indul el a visszafelé vezető úton.
A tanítás szerint: abban a nagy isteni fényközpontban néha Isteni gerjedelmek támadnak, s ilyenkor még nagyobb intenzitással küldi szét az Ő kegyelmi sugarait. Ilyen pillanatokban születnek le azok a nagy szellemek, akik előbbre viszik egy ilyen bolygónak az életét, mint a Föld.
Egy ilyen Isteni gerjedelem küldte a földre Jézus Krisztust. Az az idő, amelyben Jézus született, volt a legnagyobb kegyelmi idő e bolygó számára.
A kereszt egy nagy felkiáltójel. Odakiáltja az embereknek: íme itt van a ti bűnötök! Keresztre feszíttek minden jóságot, tisztaságot, igazságot. Krisztus tiszta vére hullott értünk. "A vér a benne lakozó élet által szerez engesztelést." (III.Móz.17,11.)
Amikor az isteni kegyelem egyik oldalon megkíméli az embert súlyos próbáktól, másik oldalon megteszi azt, ha alázatossá akarja tenni, hogy azok által próbálja meg, akiket legjobban szeret. Akiknek sem okuk, sem joguk nem volna arra, hogy őt bántsák. Fájó szívvel hullat keserű könnyeket a másiknak szeretetlensége miatt, és nem tudja, hogy a kegyelem nyúlt le hozzá, mert magasabb fokra akarja emelni. Meg akarja erősíteni állásában.
Ebben az értelemben is igaz, hogy: "...akik Istent szeretik, azoknak minden javokra van... " (Róm.8,28.)
Minden ember számára, kivétel nélkül, két út nyílik meg. Az egyik út keskeny és messze-messze a távolban egy nagyon szűk kapu látszik, amelyen majd át kell haladni.
A másik út széles, kényelmes, a végén a tágas kapuval, melyen csak át kell sétálni. (Mt.7,13-14.)
"Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz és sokan vannak, akik azon járnak.
Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz és kevesen vannak, akik megtalálják azt." (Mt.7,13-14.)
Előbb-utóbb minden ember meg lesz próbálva az Istenhez vezető úton, vajon át tudja-e adni magát, az övéit, minden ügyét Istennek. (Milyen szűkületei ezek a keskeny útnak, vagy éppen a szoros kapu előtt jönnek ezek a próbák?) Ez a feltétlen bizalomnak, önátadásnak, az alázatos szeretetnek legsúlyosabb próbája, mert a szellem, különösen az éber szellem, mindig jelen akar lenni, mindig egy kicsit ő maga akar még, figyel a dolgokra és ellenőrzi őket. Ahogy ezt nem tudja megtenni már meginog és azt hiszi, nem jól mennek a dolgok.
Legnehezebb azoknak az útja, akik már szakítottak a földdel, mert állandó félelemben és veszedelemben járnak és csak akkor nyugszanak meg, ha Krisztus köntösét valóságként érzik a kezükben. Ezért a vízre az lépjen, aki a Péter hitével bír. Ha ingadozik is, de a válságos percekben tudja, kit kell segítségül hívni. A többi jobb, ha a földön marad.
A levegő utasainak, a magasságok vándorainak is sokkal könnyebb az útjuk, mert kikerültek a félelem és veszedelem zónájából.
A szeretet megszületése bennünk
Pál apostol, Kempis Tamás, Assisi Szent Ferenc
imáinak misztériumában
Igyunk ebből az örök életre szökellő, ős tisztaságú forrásból! Engedjük az Evangélium fénylő, életet adó elveit magunkba sugározni!
Álljon itt Pál Apostol I.Korintusi leveléből a szeretet kozmikus meghatározása.
Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom.
Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, legyen akkora a hitem, hogy hegyeket mozgassak, ha szeretet nincs bennem — semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat a szegényeknek, vessem oda testemet, hogy elégessenek, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ. A szeretet türelmes, nem féltékeny, nem cselekszik rosszat.
A szeretet nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszat.
A szeretet együtt örül az igazsággal, mindent eltűr, mindent elvisel. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik, a szeretet soha meg nem szűnik.
Most tükör által homályban látunk, akkor majd színről-színre.
(Ap.Csel. 13,1-9)
Éljük át a szeretet bűnt oldó-bontó hatalmának másik csodálatos himnuszát, Kempis Tamás szeretethimnuszát „Krisztus követése” című munkájából.
Nagy dolog a szeretet. Valóban nagy jó, mely egyedül könnyít minden terhet, és egyaránt elvisel minden egyenetlent.
A szeretet futván fut, örül, szalad és fel nem tartóztatható. Mindent elhagy, hogy mindent elnyerjen.
A szeretet nem ismer határt, hanem minden módfelett buzgón lángol. A szeretet terhet nem érez, fáradságot nem szenved, többre vállalkozik, mintsem elbírná.
A szeretet lehetetlenséget nem ismer, mert azt állítja, hogy mindenhez van ereje.
A szeretet vigyáz. Szunnyadván nem alszik, elfáradván meg nem bágyad, szorongattatván meg nem szorul, félvén nem retteg, hanem mint a sebes láng és égő fáklya felverődik és bátran átmegy mindenen.[1]
Végül hallgassuk meg Assisi Szent Ferencet, aki imájában tökéletesen kifejezte az isteni szeretet és a krisztusi béke bennünk való megszületésének és földi életünkben való megvalósulásának legbensőbb lényegét.
Uram, tégy engem békéd eszközévé!
Add, hogy ahol a gyűlölet tombol, oda a szeretetet vigyem.
Ahol a bűn uralkodik, oda a megbocsátást vigyem.
Ahol a viszály szertehúz, oda az egységet vigyem.
Ahol a kétség tétovázik, oda a hitet vigyem.
Ahol a hamisság kígyózik, oda az igazságot vigyem.
Ahol a reménytelenség csüggeszt, oda a bizalmat vigyem.
Ahol a szomorúság fojtogat, oda az örömet vigyem.
Ahol a sötétség rémít, oda a világosságot vigyem.
Uram, tégy engem békéd eszközévé!
Mert álljon bárki a világegyetem bármely pontján, ha a krisztusi szeretet elvével azonosul, lénye a világegyetemben kiteljesül. Ha azonban a szeretet elvével ellentétbe kerül, szellemi homályba kerül, önmagát lefokozva összezsugorodik. Önmagam döntök sorsom, örök életem irányvonala fölött azzal, hogy engedem-e magamban megszületni a krisztusi elvet - a szeretet elvét - a cselekvő szeretet elvét.
Földi életem célját tévesztette, ha nem tud bennem megszületni Krisztus.
Ez Karácsony örökjelentősége. Szent Ágoston nyomán elmondhatjuk Karácsony legmélyebb misztériumát:
Mily hatalmas vagy — szeretet! Te hoztad le Istent az égből. Az isteni szeretet emberré lett, hogy a mélyre bukott szellem, az ember, istenné legyen.
János evangéliumában Krisztus szavai így szólnak:
Istenek vagytok!
(Ján. 10,34)
És az írás fel nem bomolhatik. (János 10,35) — mondja Krisztus. Hogy a szellem éjszakájából újra istenivé válhassunk: ez Karácsony örök misztériuma.
Szellemi törvények / Vers
Senki
nem ismeri az utat, amely előtted áll.
Még soha senki nem járt ezen az úton,
és nem is fog más járni rajta,
mert ez a te utad.
Olyan egyedülálló,
mint amilyen egyedülálló te vagy.
Igen, egyedülálló vagy,
és különleges, egyedülálló módon kell hozzájárulnod az élethez:
ez a te igazi rendeltetésed.
Menj hát az utadon,
menj azon az egyedülálló módon,
amely csak a tiéd,
de ne próbálj
mielőbb célba érni.
Mert nincsen cél.
Maga az út a cél,
a cél csak az út vége
és egy új út kezdete.
Élvezd hát utadat,
a te egyedülálló, csodálatos életutad.
Engedd, hogy az élet mindennap megajándékozzon,
és ha készen állsz,
engedd, hogy "belső mestered" vezessen.
Életed egyedülálló melódiáját ekképpen
fogod egyre tisztábban hallani magadban.
És énekelj!
Mert minden a te örömödre teremtetett.
Az egész teremtés éretted van!
Kurt Tepperwein: A szellemi törvények
Szellemi törvények.
A legkülönbözőbb kultúrákban voltak Mesterek, akik ezekről a szellemi törvényekről átörökítették tudásukat az utókorra. Itt az idő, hogy ezt az örökséget magunkhoz vegyük, elrendezzük, és életünket hozzáigazítsuk. Mihelyt felismerem ezeket a törvényeket, szolgálni fognak engem, segítenek, hogy a megfelelő időben tegyem, amit tenni kell, és teljes életet élhessek.
Ha az ember boldog, ne akarjon még boldogabb lenni.
Theodor Fontane
Hibáink mindig hűek maradnak hozzánk,
jó tulajdonságaink meg-megcsalnak bennünket.
Marie von Ebner-Eschenbach
Az életjáték
A legtöbb ember harcnak fogja fel az életet, holott játékról van szó, ám egy olyan játékról, amelyet a szellemi törvények ismerete nélkül nem lehet eredményesen játszani.
Ebben a játékban az Egész elszakíthatatlan részeként ismerhetem fel magam, ugyanakkor arra is lehetőségem van, hogy önmagamat mint „Én”-t ismerjem meg, amely az Egésztől elszakítva létezik. Ez esetben mint „ego” élem meg magam, megláthatom tükörképem az Egészben, felfedezhetem Igaz Valómat mint az Egész részét. Amit visszatükrözök, amit kibontok és újra felfedezek, az az én tudatom, az én Igaz Valóm, melyet bármely tetszőleges pontra koncentrálhatok, de ki is tágíthatom, mindent átfoghatok vele, engedhetem, hogy mélyre süllyedjen vagy a legnagyobb magasságokba emelkedjen: én vagyok a teremtő.
Én vagyok a kezdet és a cél, és azért játszom ezt a játékot, hogy megéljem az élet kalandját. Minden élet az Egy játéka önmagával.
Önként léptem át a „születés kapuját”, és léptem be ebbe a világba, hogy részt vegyek az életjátékban. Ez a játék az én örömömet szolgálja, lehetőséget nyújt ahhoz, hogy Igaz Valóm tökéletességét megéljem, hogy azzá legyek, aki vagyok, és mindig is voltam. Ez a játék alkalmat kínál arra, hogy emlékezzem.
Mit jelent egy élet?
Egy élet az általam lakott test fennmaradásának időtartama, az én öröklétem egy kis szakasza, egyetlen iskolai nap az élet iskolájában. Egy ilyen élet végén kioldom magam - a tudatomat - ebből a testből, és hazatérek, hogy tapasztalataimat feldolgozzam, hogy „a házi feladatomat” elkészítsem, és felkészüljek újabb tapasztalatokra - egy „új" életre egy újabb testben...
Mi az élet értelme?
Az élet értelme abban rejlik, hogy Igaz Valóm tökéletességét egyre tökéletesebben fejezzem ki, hogy mindig öntudatosan éljek, az élet teljességét engedjem önmagamon keresztül áramolni, és ekképpen valóban beteljesítsem a pillanatot. Az élet értelme az evolúció, azaz a kibontakozás, amely a beteljesüléshez vezet.
Az élet egyetlen értelme a tapasztalatszerzés, amelyből felismerések születnek - ez az egyetlen, amit az életemből magammal vihetek, mivel mezítelenül jöttem, és mezítelenül is fogok távozni.
Mindaz, amivel itt rendelkezem, azt kölcsönkapom az élettől, melyet előbb vagy utóbb, legkésőbb ezen életem végén vissza kell adnom.
Élni tehát annyit jelent: tanulni. Egyikünk sem „lóghat" az „élet iskolájából". A feladatom azonban nemcsak a tanulás, hanem az is, hogy amit megtanultam, azt éljem is. Nem holt tudást kell gyűjtögetni, hanem a tudatomat kell kitágítani - s ezzel együtt önmagamat - egészen addig, míg ismét mindent átfogóvá válok. Ez azonban csak akkor sikerül, ha a tanultakat harmóniába hozom az élettel. Amennyiben kudarcot vallok, szembe találom magam a sorssal. Létmegbízatásunk így hangzik: „Legyetek tökéletesek, miképpen tökéletes a ti Atyátok az égben!” Mihelyt keresni kezdek, az Úton vagyok: „Keressetek és találtok!"
Az élet individuális értelme az, hogy felismerjem és beteljesítsem életem feladatát. Fel kell ismernem, hogy én magam vagyok a legfőbb feladat.
Életem értelmét azonban csak akkor tudom beteljesíteni, ha felismerem, hogy mi az.
Az életjátékot is adott szabályok szerint játsszuk. Valami olyasmi ez, mint a közlekedés. Ha jogosítvány nélkül vezetem az autóm, előbb vagy utóbb kellemetlenségem származik belőle. Megsértem a szabályokat, és ezért felelősségre vonnak. Ráadásul balesetet is okozhatok, azaz diszharmóniát az életben. Azért fontos elvégezni az autósiskolát, hogy megtanuljuk, hogyan tudunk valóban úrrá lenni az autónkon (azaz önmagunkon).
Az autósiskolában kezdetben elméletet tanulok - a közlekedési szabályokat. Hasonlóképpen meg kellene tanulnunk a szellemi törvényeket, mielőtt birtokba vennénk önmagunkat, és akcióba lépnénk. Ezután kerül sor a gyakorlati oktatásra, az autóvezetési órákra. Itt megtanulom, hogyan kell ráhangolódnom a szellemi törvényekre, hogyan kell a felismeréseket a gyakorlati életben megvalósítani, és hogyan kell mások jogait figyelembe venni. Kezdetben mindez meglehetősen bonyolultnak tűnik, ám hamarosan rutinná válik.
Amikor aztán már valóban tudok autót vezetni, azaz tisztába jöttem önvalómmal, az élet már valóban játék. Egyre ritkábban lesznek balesetek összeütközések és diszharmónia -, míg végül tökéletesen balesetmentesen fogok tudni vezetni, és az élet csupa játék lesz, az autóvezetés igazi élvezet.
Autót azonban csak akkor tudok vezetni, ha már beszálltam, ha elindultam a befelé vezető úton, ha eggyé váltam az önvalómmal. Akkor kezdődik csak az igazi élet, az élet mint játék, a lét könnyedsége.
Az életjátékot szigorú szabályok szerint játsszák, mely szabályokat szellemi törvényeknek nevezünk. Ez egy olyan játék, melynek szabályait csak játék közben ismerhetjük meg. Az élet minden játékszere és minden lépése lehetőséget nyújt arra, hogy egy újabb szabályt megtapasztaljak, ám csak akkor, ha betartom a már megismert szabályokat.
Ameddig élek, kénytelen vagyok együtt játszani, ám én döntöm el, hogy játékos avagy báb akarok-e lenni. Amint kinyitottam a játékban egy ajtót, azaz egy problémát, tehát egy életfeladatot megoldottam, eljutok a következő ponthoz, ahol ismét léphetek egyet.
Az élet gyakran játszik „Ki nevet a végén?" játékot.
Az élet gyakran játszik „karrier" játékot is.
Megpályázok egy jobb állást, alaposan felkészülök rá, és megkapom a kívánt helyet. Továbbképzem magam esti tanfolyamokon, szakember leszek, teamvezető, majd végül igazgató, minden, mert „valaki akarok lenni". Egyszer aztán rádöbbenek, hogy ez a karrier sehová nem vezet - nem értem célba, csak valaminek a végére jutottam, és felismerem: amit valóban kerestem, az nem más, mint az önértékelés és az öntudat.
Az élet gyakori játéka a „monopoly".
Agyondolgozom magam, életem első felében feláldozom az egészségem, csak hogy minél több pénzt keressek. Öröklakást szerzek, saját házat, saját céget, részvényeket stb., és életem második felében mindezt a pénzt ismét kiadom csak azért, hogy egészségem visszanyerjem - többnyire hiába. Ráadásul rá kell jönnöm, hogy én szolgálom a vagyont, nem pedig az engem, és felismerem: mindazt, amit birtokolok, csupán kölcsönkaptam az élettől, semmit nem tudok magammal vinni.
Mindaddig, amíg részt veszek az életjátékban, tehát én magam is lépek, ha rám kerül a sor, az élet is megteszi a maga következő lépését. Ám ha én nem lépek többet, akkor az élet sem lép, és a folyam megáll. Mihelyt leragadok valami, egy ember vagy egy helyzet mellett, zökken a játék. Ekkor szükségessé válik egy életlecke, én megkapom az élettől a „korrepetálást”. Ha egy vesztes játszmát tovább játszom, mert az számomra kényelmesebb, vagy legalábbis úgy tűnik, ugyancsak elveszítem önmagam, hiszen valójában azért játszom, hogy bölcsebbé váljak, és a szeretet terén pluszpontokat gyűjtsek. E játék kulcsa ugyanis a szeretet, és a bölcsesség segítségével ismerem fel, hogyan kell ezt a kulcsot értelmesen használni. A szeretet és a bölcsesség minden ajtót megnyit nekem ebben az életjátékban.
Mihelyt felismeri az ember, hogy az élet játék, nem panaszkodhat többé nehézségekre, gondokra, bajokra, hiszen éppen ez a játék értelme. Ha a partnerem egy sakkjátszmában vagy egy teniszmérkőzésen jót lép, illetve jót üt, nem panaszkodom, hiszen éppen ez motivál engem abban, hogy a játék során a legtöbbet hozzam ki önmagamból. Ha nincs jó partnerem, a játék hamarosan unalmassá válik. Ha mindig csak nyernénk, és soha senki nem követelne tőlünk semmit, képességeink hamarosan megkopnának, és végül csődöt mondanánk. Éppen az késztet engem nagyobb teljesítményre, amikor partnerem keményen megüti a labdát, vagy meglepő lépéssel áll elő. Az életben a „probléma" ugyanezt a célt szolgálja. Minden megoldott probléma újabb felismeréshez segít hozzá, melynek segítségével eggyel továbbléphetek a játékban.
Igazi önismeret csak áldozatok árán lehetséges: mindazt feláldozom, ami nem tartozik Igaz Valómhoz, önvalómhoz, s végül így leszek végre önmagam. Csak midőn a mag lemond arról, hogy az maradjon, ami, akkor lehet belőle az, aminek lennie kell: egy növény. Csak mikor a báb elhal, születik meg a pillangó. Az életjáték állandó transzformáción alapul, amely csak elengedéssel és odaadással lehetséges.
Ameddig játszom, hajt a vágy. Keresésben vagyok - keresem önmagam. Az életjátéknak ugyanis egyetlen értelme van: hogy hozzásegítsen valós létem titkának felfedéséhez. Elég, ha benső vágyamra hagyatkozom, s az elvezeti a lelkemet saját tökéletességem tudatához, vissza az örök egységbe.
Végtelen sok út vezet el ehhez az egységhez. Hiszen végső soron minden út ide vezet, akár egyenesen, akár kerülővel. Ám én határozom meg, hogy mely úton haladok leggyorsabban, legbiztosabban vagy legkényelmesebben. Miként én határozom meg azt is, mikor indulok el rajta, és milyen léptekkel haladok végig rajta. Ekképpen teremtem meg saját magam számára egyedi és egyszeri sorsomat, azt az „egyenruhát”, amelyet én magam teremtettem meg saját magam számára. Én csináltam, nekem is kell viselnem, és csak én tudok rajta változtatni, ezt azonban életem bármely pillanatában megtehetem. Én vagyok a teremtő. Mindannyian részei vagyunk a Teremtésnek mint teremtők, közreműködünk az élet, a sors és a Teremtés alakításában.
A halál is csupán átmenet a játék egy másik szintjére. Egy kört lejátszottam, kiértékelem a megszerzett tapasztalatokat, és felkészülök a következő körre. Így a halálban az élet megkoronázást ismerem fel, és könnyedén elviselem mindazt, ami ennél jelentéktelenebb. Felismerem, hogy a nyereség vagy a veszteség „mind-egy”, és feltétel nélkül igent mondok az életre. Felismerem azokat a lépéseket, amelyek az életjátékban mindig azonosak:
- életfeladatom felismerése
- a pillanat beteljesítése
- felismerések, azaz igaz kincsek gyűjtése
- önmegvalósítás
- embertársaim és a Teremtés segítője lenni
- felismerni, hogy a halál az élet megkoronázása
Így leszek egyre jobb játékos ebben az életjátékban, és egyre többet és többet fogok tudni segíteni másoknak, hogy hamarabb célba érjenek. A játék ugyanis csak akkor ér véget, amikor valamennyi játékos célba ér. Ám teljesen mindegy, mely játékot játssza éppen az élet, számomra mindig ajándék lesz, felismeréshez juttat, s ez az egyetlen, amit valóban magammal vihetek. A legszebb felismerés pedig: „az életjátékban tanulhatok, és teljessé válhatok”.
Az életjáték olyan, mint egy filmrendezés.
Mi vagyunk a rendező, a főszereplő, előre megtervezzük a részleteket, és forgatás közben változtatunk kedvünkre.
A néző: Isten. Ő fogja értékelni a filmünket, esetleg bukásra ítélni, vagy Ő fog Oscar díjat adni érte.
Érdekes lesz, amikor újra visszanézzük életfilmünket szinte kívülállóként,
újra látjuk szenvedéseinket, boldogságunkat, szerelmeinket, örömünket, a becsapásokat, be nem váltott ígéreteket, segítéseket, és mindent, ami életfilmünk megalapozó történése volt, és ekkor fogunk sok olyan dolgot is megérteni, amit földi ésszel „forgatáskor” nem értettünk meg.
Érdekes vetítés lesz az biztos, és tanulságos!
Figyelj legbensőbb énedre! Hisz ott van a jó forrása,
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
