| BUDDHA BESZÉDEI
Vekerdi József fordítása
Tartalom
BUDDHA ÉLETE 2
BUDDHA SZÜLETÉSE [NIDÁNAKATHÁ II.] 3
BUDDHA TÁVOZÁSA OTTHONÁBÓL [NIDÁNAKATHÁ II.] 4
BUDDHA MEGVILÁGOSODÁSA [MADDZSHIMA-NIKÁJA 36.] 7
BUDDHA TANÍTÓ ÚTJÁNAK KEZDETE [MAHÁVAGGA I. 1, 5-8.] 10
BUDDHA ELLENFELEI [CSULLAVAGGA VII. 3.] 16
BUDDHA HALÁLA [MAHÁPARINIBBÁNA-SZUTTA, RÉSZLETEK] 19
BESZÉDEK 25
A TAN KEREKÉNEK ELINDÍTÁSA [MAHÁVAGGA I. 6.] 26
A TŰZBESZÉD MAHÁVAGGA I. 21.] 27
A SZERZETESI ÉLET SZABÁLYAI (MAHÁVAGGA I. 56, 60.) 28
AZ INDULATOK MEGSEMMISÍTÉSE [MADDZSHUMA-NIKÁJA 2.] 29
FÉLELEM ÉS RETTEGÉS [MN 4.] 32
MEGTISZTULÁS [MN 8.] 34
A SZENVEDÉSEK LÁNCOLATA Hosszabb beszéd [MN 13.] 36
A SZENVEDÉSEK LÁNCOLATA Rövidebb beszéd [MN 14.] 39
ERDEI REMETESÉG [MN 17.] 41
A GONDOLATOK KORDÁBAN TARTÁSA [MN 20.] 43
PÉLDÁZAT A FŰRÉSZRŐL [MN 21.] 45
PÉLDÁZAT A KÍGYÓRÓL [MN 22.] 48
CSALÉTEK [MN 25.] 53
PÉLDÁZAT A KEMÉNYFÁRÓL [MN 29.] 55
A CSORDAPÁSZTOR Hosszabb beszéd [MN 33.] 57
A CSORDAPÁSZTOR Rövidebb beszéd [MN 34.] 59
SZACCSAKA [MN 35.] 61
A LÉTSZOMJ KIOLTÁSA [MN 38.] 65
AZ ASSZAPURAI BESZÉD [MN 40.] 69
ÉLETELVEK [MN 45.] 71
PÓTALIJA [MN 54.] 73
DZSÍVAKA [MN 55.] 76
KUTYAUTÁNZÓ [MN 57.] 77
ABHAJA KIRÁLYFI [MN 58.] 80
MÁLUNKJÁPUTTA [MN 63.] 82
VACCSHAGOTTA; PÉLDÁZAT A TŰZRŐL [MN 72.] 84
MÁGANDIJA [MN 75.] 86
SZAKULUDÁJI [MN 77.] 91
AMIT SZERETÜNK [MN 87.] 94
ASSZALÁJANA [MN 93.] 97
ÉSZUKÁRÍ [MN 96.] 101
Egy alkalommal Kapilavatthu városban kihirdették a nyári holdtölteünnepséget. Nagy tömeg mulatozott az ünnepségen. Májá királyné a holdtöltét megelőző hetedik naptól kezdve megtartóztatta magát a részegítő italoktól, s virágfüzérekkel és illatos kenetekkel ékesen vett részt a holdtölte-ünnepségen. A hetedik nap reggelén felkelt, illatos vízben megfürdött, bőkezű adakozás során négyszázezer pénzt szétosztott, minden ékszerével felékesítette magát, a legfinomabb ételeket fogyasztotta, elvégezte az ünnepi szertartásokat, majd ünnepi öltözetben hálóházába lépett, lepihent fényes nyoszolyájára, álomra szenderedett, és ezt az álmot álmodta:
Négy mahárádzsa nyoszolyástul felemelte, a Himálajára vitte, a hatvan mérföld széles Manószilá-fennsíkon letették egy hét mérföld magas szálafa tövében, és távolabb léptek. Ekkor megjelentek a mahárádzsák hitvesei, az Anótatta-tóhoz vezették a királynét, megfürösztötték minden emberi vétket lemosó vizében, égi köntösbe öltöztették, illatszerekkel hintették be, égi virágokkal ékesítették, majd a közelben lévő Ezüst-hegyen, a hegy belsejében, egy aranypalotában égi ágyat vetettek kelet felé fordított fejrésszel, arra fektették a királynét.
Eközben a Bódhiszattva pompás fehér elefánt alakjában a közeli Arany-hegyen legelészett. Onnét leereszkedve, fellépkedett az Ezüst-hegyre, s észak felől közeledve, ezüstfonadék-színű ormányában fehér lótuszt tartva, elefánttrombitálást hallatva, belépett az aranypalotába, háromszor jobbról megkerülte anyja nyoszolyáját, majd megbökte jobb oldalát, és úgy tűnt, hogy behatol méhébe. Így öltött újra testet a nyári holdtölte ünnepén.
Reggel a királyné felébredt, és elmondta a királynak, hogy mit álmodott. A király magához hívatta hatvannégy legbölcsebb papját, zöld levelekkel és virágokkal behintett földön kényelmes ülőhelyeket készíttetett nékik ünnepélyes szertartással, s mikor a papok helyet foglaltak, arany- és ezüstedényeket töltetett meg vajban-mézben-cukorban főtt tejberizzsel, arany- és ezüstfedővel fedve nyújtotta át nekik, viseletlen ruhákkal, barna tehenekkel és egyéb ajándékokkal tisztelte meg őket. Miután mindennémű kívánatos dologgal megtisztelte őket, elmondta az álmot, és megkérdezte:
- Mi fog történni?
A papok így szóltak:
- Ne aggódj, mahárádzsa! Magzat fogant királynéd méhében, és a magzat fiú lesz, nem lány. Fiad fog születni, s ha otthonában marad, világhódító császár lesz belőle. Ha elhagyja otthonát, és remeteségbe távozik, világot megvilágosító Buddha lesz belőle.
.................................................................................................................................................
Májá királyné tíz hónapig hordozta méhében a Bódhiszattvát, mint edényben a szézámolajat. Mikor terhességének végéhez közeledett, szülei házába kívánkozott, és szólt Szuddhódana mahárádzsának:
- Felség, rokonaimhoz szeretnék menni Dévadaha városba.
- Rendben van - egyezett bele a király, és a Kapilavatthuból Dévadaha városba vezető utat elegyengette, zászlókkal, lobogókkal és hordókba ültetett platánfákkal felékesítette, a királynét aranyos hintóba ültette, ezer tanácsosát mellé rendelte, és nagy kísérettel útnak indította.
A két város között, mindkét város lakóinak tulajdonában, volt egy Lumbiní-liget nevű, kies szálafaerdő. Ebben az időben minden fa virágpompában állt, tövétől az ágak hegyéig, s az ágak között és a virágok körül ötszínű méhek raja és mindenféle madársereg röpködött, édes daluk zsongott. Az egész Lumbiní-liget olyan volt, mint Indra isten égi kertje, mint nagy hatalmú király vigalomra felkészített mulató csarnoka. Amikor a királyné megpillantotta, kedve támadt sétálni a szálaerdőben. A tanácsosok lesegítették a királynét, és bementek vele a szálaerdőbe. A királyné egy hatalmas szálafa tövéhez lépett, és le akart törni egy gallyat. A szálafa ága lehajlott, mint egy nádszál meghajló vége, úgyhogy a királyné kézzel elérte. Kinyújtotta kezét, és megfogta az ágat. Eközben rájöttek a szülési fájdalmak. A kísérő sokaság lepelt vont köré, és visszalépett. A szálafa ágába kapaszkodva, álló helyzetben hozta világra a magzatot.
Ekkor négy szentséges világteremtő Brahmá jelent meg, kezükben aranyhálóval. A Bódhiszattvát felfogták az aranyhálóba, anyja elé helyezték, és így szóltak:
- Örvendezz, királyné, dicsőséges fiad született!
Egy napon a Bódhiszattvának kedve támadt kikocsikázni a palotája melletti parkba. Hívatta kocsisát, szólt neki:
- Fogj be a kocsiba!
- Igen, uram - válaszolta engedelmesen. Minden ékességgel felékesítette a legszebbik, pompás kocsit, befogott négy, lótuszszirom színű fehér paripát, és jelentkezett a Bódhiszattvánál. A Bódhiszattva felült az istenek hintóihoz hasonló kocsira, és elindult a parkba.
- Elérkezett Sziddhattha királyfi megvilágosodásának ideje, mutassunk neki jelet! - szóltak az istenek. Egy istenfiút átváltoztattak vénségtől roskatag, csorba fogú, ősz hajú, görnyedt, botorkáló, botra támaszkodó, reszketeg aggastyánná, és elébe küldték. A Bódhiszattva és kocsisa megpillantotta. Ekkor a Bódhiszattva - a Mahápadána-szuttában megőrzött hagyomány szerint - megkérdezte kocsisától:
- Kedvesem, ki ez az ember? A haja sem olyan, mint másnak!
Amikor a választ meghallotta, összeszorult a szíve:
- Óh jaj, átkozott a születés, ha a megszületőnek az öregséget is meg kell ismernie!
Megfordult, és visszatért palotájába. A király megkérdezte:
- Mi történt, hogy fiam ilyen hamar visszafordult?
- Roskatag aggastyánt látott, felség, roskatag aggastyánt látott, és remeteségbe fog vonulni - szóltak.
- Miért akartok megölni? Tüstént rendezzetek fiamnak színjátékokat! Ha szórakozásokban leli kedvét, nem gondol a remeteségre - szólt a király, és megerősítette az őrséget. Minden irányban fél mérföldenként őrszemeket állított.
Egy napon ismét kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy beteget, akit az istenek varázsoltak elé. Érdeklődött, mint előzőleg. Összeszorult szívvel fordult vissza, és bement a palotába. A király tudakozódott, s ismét az említett módon rendelkezett. Megerősítette az őrséget, minden háromnegyed mérföldre őrszemeket állított.
Ezután egy napon ismét kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy halottat, akit az istenek varázsoltak elé. Érdeklődött, mint előzőleg. Összeszorult szívvel fordult vissza, és bement a palotába. A király tudakozódott, s ismét az említett módon rendelkezett. Megerősítette az őrséget, minden mérföldre őrszemeket állított.
Ezután egy napon ismét kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy remetét, egyszerű ruhában, hagyományos öltözetében, akit az istenek varázsoltak elé. Megkérdezte kocsisától:
- Kedvesem, ki ez az ember?
Bár a kocsis a Buddha fellépése előtt nem volt tisztában a remeteséggel és a remeteség érdemével, az istenek sugallatára így válaszolt:
- Felség, ez remete - és kifejtette a remeteség érdemét.
A Bódhiszattvában feltámadt az érdeklődés a remeteség iránt, és azon a napon a parkban maradt.
.................................................................................................................................................
Ebben az időben történt, hogy Szuddhódana mahárádzsa értesült róla, hogy [menye,] Ráhula anyja, fiat szült.
- Közöljétek az örömhírt fiammal! - adta ki a parancsot.
Amikor a Bódhiszattva meghallotta, így szólt:
- Ráhula született, bilincsem született!
A király megérdeklődte:
- Mit mondott a fiam?
Fia szavait meghallva, így szólt:
- Nos, akkor mostantól fogva legyen unokám neve Ráhula!
Ebben az időben történt, hogy egy Kiszágótamí nevű, nemes származású hölgy palotája tetőteraszáról csodálta a várost körbejáró Bódhiszattva szépségét és méltóságát, s gyönyörűségében és lelkesedésében ezt a kinyilatkoztatást tette:
Boldog az apja és anyja, akiknek ő a gyermekük,
és az az asszony is boldog, akinek ő a hitvese.
Ennek hallatán a Bódhiszattva így gondolkozott:
- Ez a nő azt mondja, hogy e szép külső láttára megnyugszik az anya szíve, megnyugszik az apa szíve, megnyugszik a hitves szíve. De vajon minek kell elnyugodnia ahhoz, hogy saját szívem is megnyugodjék?
Ekkor vágyaktól megcsömörlött lelkében ez a gondolat támadt:
- A szenvedélyek tüzének elnyugodtával nyugalom támad, a bűnök tüzének és balgaság tüzének elnyugodtával nyugalom támad, gőg és tévhitek elnyugodtával, minden vágy és kín elnyugodtával nyugalom támad. Ettől a nőtől bölcs tanítást tanultam. Hiszen én megnyugvást keresve bolyongok. Most feladom a házban lakást; elmegyek, remeteségbe távozom, hogy megnyugvást találjak. Ennek a nőnek pedig ezzel a fizetséggel fizetek tanításáért.
Ekkor leakasztotta nyakából százezret érő gyöngyfüzérét, és odaküldte Kiszágótamínak. Annak lelkét boldogság töltötte el:
- Sziddhattha királyfi ajándékot küld nekem, mert szíve felém fordult!
A Bódhiszattva nagy pompával és fénnyel visszatért palotájába, és lehevert fényes nyoszolyájára. Eközben köréje sereglettek tündérleány szépségű, tánchoz és énekhez mesterien értő, minden ékszerrel felékesített asszonyai. Különféle zeneszerszámokat fogtak kezükbe, és tánccal, énekkel, zenével igyekeztek szórakoztatni. De a Bódhiszattva vágyaktól megcsömörlött lelkének nem szerzett örömet sem tánc, sem semmi más, és rövid időre elszenderedett.
- Akinek kedvéért táncba és énekbe fogtunk, az álomba merült. Minek fárasszuk magunkat tovább? - szóltak a nők, földre dobálták a kezükben tartott zeneszerszámokat, és lefeküdtek. Az illatos olajjal töltött mécsesek kihamvadtak. A Bódhiszattva felébredt, felült nyoszolyáján, és ültében végignézett az asszonyokon, amint zeneszerszámaikat szanaszét dobálva aludtak. Egyesek szájából nyál folyt, testüket váladék szennyezte be, egyesek fogukat csikorgatták, egyesek horkoltak, egyesek álmukban beszéltek, egyesek szája tátva volt, egyesekről lecsúszott a ruha, és fedetlenül hagyta takarandó testrészeiket. Visszataszító megjelenésük láttán még inkább elment a kedve minden gyönyörűségtől. Felékesített, díszes palotája, Indra égi lakának hasonmása, olybá tűnt szemében, mintha szanaszét heverő hullákkal borított dögtemető volna, és a lét minden formáját olyannak látta, mintha lángokban álló ház volna.
- Ó jaj, minden undorító! Ó jaj, minden visszataszító! - ejtette ki az igét, és végleg eltökélte, hogy remeteségbe vonul.
- Még ma távoznom kell a nagy eltávozásra - gondolta, felkelt fekhelyéről, az ajtóhoz lépett, és kiszólt:
- Ki van itt?
Fejét a küszöbre hajtva, ott feküdt kocsisa, Cshanna.
- Én vagyok itt, uram, Cshanna - szólt.
- Még ma távozni akarok a nagy eltávozásra. Nyergelj fel egy lovat!
- Igen, felség - szólt, fogta a lószerszámot, kiment az istállóba, és az illatos olajjal telt mécsesek fényénél megpillantotta a virághímes baldachin alatt, ékes hídláson álló Kanthaka paripát.
- Ma ezt a lovat kell felnyergelnem - gondolta, és Kanthakát nyergelte fel. A ló nyergelés közben észrevette:
- Ez a heveder igen szoros. Más napokon, amikor a parkba mentünk sétalovaglásra, mintha nem is lett volna rajtam heveder. Ma a nagy eltávozásra készül távozni rajtam gazdám!
Örvendezésében hangos nyerítéssel nyerített fel. A hang az egész városon végigharsogott, az istenek azonban elfojtották a hangot, és nem engedték, hogy valaki is meghallja.
A Bódhiszattva, miután Cshannának utasítást adott, ezt gondolta:
- Közben megnézem fiamat.
Leszállt a kerevetről, Ráhula anyjának lakosztályába ment, és kinyitotta a hálószoba ajtaját. A hálószobában égett az illatos olajjal telt mécses. Ráhula anyja jázminvirághímes takaróval borított nyoszolyáján aludt, kezét fia fején nyugtatva. A Bódhiszattva a küszöbre lépett, megállt, elnézte őket:
- Ha elmozdítom a királyné kezét, és ölembe veszem fiamat, a királyné felébred, és megnehezíti távozásomat. Majd ha Buddha leszek, visszatérek, és megnézem őket.
Ezzel távozott a palotából.
[Buddha szól:]
- És ekkor, Aggivesszana, még megvilágosodásom előtt, mielőtt még megvilágosodtam volna, mikor még csak bódhiszattva voltam, ez a gondolatom támadt: “Az otthon rabság, szemétgödör. A remeteség szabad levegő. Aki a házban marad, nem képes a teljesen megigazult, teljesen megtisztult aszkétaéletnek eleget tenni. Jobb lesz, ha most hajamat és szakállamat lenyírva, sárga ruhát öltve, otthonomból az otthontalanságba távozom.”
És egy idő múltán, még ifjúkorom virágában, fejemen fényes fekete hajjal, boldog fiatalság gyönyörét élvezve, férfikorom elején, síró és jajveszékelő szüleim akarata ellenére, hajamat és szakállamat lenyírva, sárga ruhát öltve, otthonomból az otthontalanságba távoztam. Remete lettem, s az igaz üdvöt keresve, a páratlan, legmagasabb rendű nyugalom ösvényét kutatva, felkerestem Álára Kálámát. Álára Kálámához érkezve, így szólítottam meg:
- Álára Káláma testvér, ezt a tant és életmódot követve szeretnék aszkétaéletet élni.
Álára Káláma így válaszolt szavaimra:
- Maradj itt, tiszteletreméltó úr! Ez a tan olyan, hogy értelmes ember rövid idő alatt felfogja, megérti és magáévá teheti.
És én rövid idő alatt, igen hamar felfogtam ezt a tant. Meggyőződtem róla, hogy mindent megtanultam, megismertem és megértettem, amit a száj és beszéd közölhet: a tudás igéit és a régiek igéit, én magam is, a többiek is.
Ekkor azonban ez a gondolatom támadt: “Álára Káláma nem közölte velünk a teljes tant, ilyen meggondolással: “Én felfogtam és megértettem, és egyedül magamévá tettem.” Álára Káláma bizonyára többet is tud erről a tanról.” Álára Káláma elé járultam, és elébe járulva, megkérdeztem:
- Káláma testvér, mennyiben közölted velünk ezt a tant, úgy, ahogyan te magad felfogtad, megértetted és magadévá tetted?
Ekkor Álára Káláma feltárta a semmiség birodalmát. Ekkor azonban ez a gondolatom támadt: “Nemcsak Álára Káláma tett szert bizonyosságra, én is szert tettem bizonyosságra. Nemcsak Álára Káláma tett szert szilárdságra, én is szert tettem szilárdságra. Nemcsak Álára Káláma tett szert felfogóképességre, én is szert tettem felfogóképességre. Nemcsak Álára Káláma tett szert elmélyedésre, én is szert tettem elmélyedésre. Nemcsak Álára Káláma tett szert bölcsességre, én is szert tettem bölcsességre. Jobb lesz, ha ezt a tant, amelyről Álára Káláma így beszél: “Én felfogtam és megértettem, és egyedül magamévá tettem”, megpróbálom saját erőmből elsajátítani.” És rövid idő alatt, igen hamar felfogtam, megértettem és magamévá tettem ezt a tant.
Ekkor ismét Álára Káláma elé járultam, és elébe járulva, megkérdeztem:
- Káláma testvér, ebben áll ez a tan, ahogyan te felfogtad, megértetted és magadévá tetted?
- Testvér, valóban ebben áll ez a tan, ahogyan én felfogtam, megértettem és magamévá tettem.
- Testvér, ezt a tant most én is ugyanúgy felfogtam, megértettem és magamévá tettem.
- Boldog vagyok, testvér, szerencsés vagyok, testvér, hogy ilyen kiváló személyt tisztelhetek aszkétatársamként. Ahogyan én felfogtam, megértettem, magamévá tettem és hirdetem a tant, úgy fogtad fel, értetted meg és tetted magadévá te is; ahogyan te felfogtad, megértetted és magadévá tetted a tant, úgy fogtam fel, értettem meg, tettem magamévá és hirdetem én is. Ahogyan én ismerem a tant, úgy ismered te is; ahogyan te ismered a tant, úgy ismerem én is. Amilyen én vagyok, olyan vagy te is; amilyen te vagy, olyan vagyok én is. Jöjj, testvér, irányítsuk ketten a tanítványokat!
Így tanítóm, Álára Káláma, engem, tanítványát, magával egyenlőnek ismert el, és nagy tiszteletben részesített. Ekkor azonban ez a gondolatom támadt: “Ez a tan nem vezet lemondáshoz, vágytalansághoz, csillapodáshoz, megnyugváshoz, felismeréshez, megvilágosodáshoz, nirvánához, csupán a semmiség birodalmába jutáshoz.” És elégtelennek találtam ezt a tant, elfordultam ettől a tantól, és távoztam.
Ekkor az igaz üdvöt keresve, a páratlan, legmagasabb rendű nyugalom ösvényét kutatva, felkerestem Uddaka Rámaputtát. [Megismétlődik a szöveg; “semmiség birodalma” helyett most “sem tudat, sem öntudatlanság birodalma” szerepel.] És elégtelennek találtam ezt a tant, elfordultam ettől a tantól, és távoztam.
Ekkor az igaz üdvöt keresve, a páratlan, legmagasabb rendű nyugalom ösvényét kutatva, egyik helyről a másikra vándoroltam Magadha tartományban, és Uruvélá település közelébe értem. Ott gyönyörűséges tájra bukkantam, kies erdőségre, tiszta vizű, fürdésre alkalmas, szívderítő folyóra, körös-körül mezőkre és szántóföldekre. Ekkor ez a gondolatom támadt: “Valóban gyönyörűséges ez a táj: kies erdőség, tiszta vizű, fürdésre alkalmas, szívderítő folyó, körös-körül mezők és szántóföldek. Ennyi elég a tisztes családból származó, elmélyedésre vágyó embernek az elmélyedésre.” És ott maradtam, mondván: “Ennyi elég az elmélyedésre.” [...]
És ekkor ez a gondolatom támadt: “Mi volna, ha fogaimat fogaimra szorítva, nyelvemet szájpadlásomhoz tapasztva, elmém erejével visszafognám, elfojtanám, megbénítanám gondolkozásomat?”
És ekkor fogaimat fogaimra szorítva, nyelvemet szájpadlásomhoz tapasztva, elmém erejével visszafogtam, elfojtottam, megbénítottam gondolkozásomat. És amikor fogaimat fogaimra szorítva, nyelvemet szájpadlásomhoz tapasztva, elmém erejével visszafogtam, elfojtottam, megbénítottam gondolkozásomat, veríték borította el hónom alját. Mint amikor egy erős ember a gyengébb embert fejénél fogva megragadja, vagy vállánál fogva megragadja, lefogja, fojtogatja, megbénítja, ugyanúgy elborította a veríték hónom alját, amikor fogaimat fogaimra szorítva, nyelvemet szájpadlásomhoz tapasztva, elmém erejével visszafogtam, elfojtottam, megbénítottam gondolkozásomat. Akaratom ugyan szilárd és hajlíthatatlan volt, felfogóképességem zavartalan és megingathatatlan, de testem ingatag maradt, nem jutott nyugalomra ettől a fájdalmas önfegyelmezéstől. És az így keletkező fájdalmas érzés nem tudta megkötni gondolkozásomat. [...]
Ekkor ez a gondolatom támadt: “Mi volna, ha most lélegzetvétel nélküli révületbe merülnék?”
És visszatartottam a be- és kilélegzést szájamon, orromon, fülemen át. És amikor visszatartottam a be- és kilélegzést szájamon, orromon, fülemen át, őrjítő fájdalom támadt a fejemben. Mintha egy erős ember kemény szíjköteggel korbácsolná a fejemet, olyan őrjítő fájdalom támadt a fejemben, mikor visszatartottam a be- és kilélegzést szájamon, orromon, fülemen át. Akaratom ugyan szilárd és hajlíthatatlan volt, felfogóképességem zavartalan és megingathatatlan, de testem ingatag maradt, nem jutott nyugalomra ettől a fájdalmas önfegyelmezéstől. És így a keletkező fájdalmas érzés nem tudta megkötni gondolkozásomat. [...]
Ekkor ez a gondolatom támadt: “Mi volna, ha csak kevés, kevés táplálékot vennék magamhoz, egy-egy maroknyit, hol babpépet, hol borsópépet, hol lencsepépet?” És csak kevés, kevés táplálékot vettem magamhoz, egy-egy maroknyit, hol babpépet, hol borsópépet, hol lencsepépet. És amikor csak kevés, kevés táplálékot vettem magamhoz, egy-egy maroknyit, hol babpépet, hol borsópépet, hol lencsepépet, testem rendkívül lesoványodott. Karom és lábszáram olyan lett ettől a szűkös táplálkozástól, mint a nádszál, vagy lián szára. Ülepem olyan lett ettől a szűkös táplálkozástól, mint a teve patája. Hátgerincem kiugró csigolyáival olyan lett ettől a szűkös táplálkozástól, mint golyók füzére. Bordáim úgy meredtek ettől a szűkös táplálkozástól, mint rozzant ház tetőgerendái meredeznek. Szemüregem mélyén a beesett szemgolyók úgy ültek ettől a szűkös táplálkozástól, mint mély kút fenekén megcsillanó víztükör. Fejbőröm ráncos és aszott lett ettől a szűkös táplálkozástól, ahogyan a száráról levágott tök megráncosodik és összeaszik a széltől és a nap hevétől. És amikor a hasamat megtapintottam, a gerincemet érintettem, és amikor a gerincemet megtapintottam, a hasamat érintettem, olyan közel került egymáshoz a hasam és a gerincem ettől a szűkös táplálkozástól. És amikor vizeletemet és székletemet akartam üríteni, előrebuktam ettől a szűkös táplálkozástól. Hogy testemet erősítsem, kezemmel dörzsöltem tagjaimat; és miközben kezemmel dörzsöltem tagjaimat, elcsenevészedett szőrzetem kihullott a dörzsöléstől ettől a szűkös táplálkozástól.
Amikor az emberek láttak, így szóltak: “Megkékült Gótama remete!” Mások így szóltak: “Nem megkékült Gótama remete, megbarnult Gótama remete!” Ismét mások így szóltak: “Nem megkékült Gótama remete, és nem megbarnult Gótama remete, megsárgult Gótama remete!” Ennyire kikezdte tiszta, világos testszínemet ez a rendkívül szűkös táplálkozás.
Ekkor ez a gondolatom támadt: “Minden fájdalmas, gyötrő, keserű érzés közül, amelyet remeték és papok a múltban átéltek, ez a legnagyobb; tovább nem fokozható. És minden fájdalmas, gyötrő, keserű érzés közül, amelyet remeték és papok a jövőben át fognak élni, ez a legnagyobb; tovább nem fokozható. És minden fájdalmas, gyötrő, keserű érzés közül, amelyet remeték és papok a jelenben átélnek, ez a legnagyobb; tovább nem fokozható. Mégis e keserves önsanyargatás nem segít hozzá a nemes megismerés és tisztánlátás földöntúli üdvéhez. Bizonyára más út vezet a megvilágosodáshoz.”
Ekkor ez a gondolatom támadt: “Emlékszem, hogy egyszer, miközben atyám, Szakka, mezei munkában szorgoskodott, én egy gránátalmafa hűs árnyékában ültem, és minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodásom szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az első révület (dzshána) állapotába jutottam. Bizonyára ez az út vezet a megvilágosodáshoz.” [...]
Ekkor ez a gondolatom támadt: “Ezt a boldogságot nem könnyen lehet elérni ilyen mérhetetlenül legyengült testtel. Jobb lesz, ha ismét elegendő táplálékot veszek magamhoz, főtt rizst fogyasztok.” Ekkor ismét elegendő táplálékot vettem magamhoz, főtt rizst fogyasztottam.
Ebben az időben öt szerzetes volt, akik követőimül szegődtek, mondván: “Ha Gótama remete valamilyen felismerésre jut, közölni fogja velünk.” De amikor ismét elegendő táplálékot vettem magamhoz, főtt rizst fogyasztottam, akkor ez az öt szerzetes elfordult tőlem és otthagyott: “Gótama remete falánk lett, felhagyott az igyekezettel, falánkságba merült.”
Amikor ismét elegendő táplálékot vettem magamhoz, megerősödtem, és minden vágytól távol, minden bajtól távol, eltávolodásom szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az első révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
Az elmélkedést és gondolkozást feladva, elértem a belső nyugalmat, az érzések egybeolvadását, az elmélkedés és gondolkozás nélküli, feloldódásból fakadó, boldog örömet; a második révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
Az örömről is lemondva, egykedvűen, az emlékezést és tudatot összpontosítva azt a boldogságot éreztem testemben, amelyről az igaz emberek ezt mondják: “Az egykedvűen emlékező boldogan él.” Így a harmadik révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
A boldogságon és a szenvedésen túllépve, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után elértem a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvű és tiszta emlékezést; a negyedik révület állapotába jutottam. És az így keletkező boldogság érzése nem kötötte meg gondolkozásomat.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
